Add parallel Print Page Options

József Potifár házában

39 Amikor Józsefet Egyiptomba vitték, megvásárolta őt az izmaeliektől, akik odavitték, egy egyiptomi ember: Potifár, a fáraó főembere, a testőrök parancsnoka.

De az Úr Józseffel volt, ezért szerencsés ember lett, és egyiptomi urának a házában élt.

Látta az ura, hogy vele van az Úr, és mindazt eredményessé teszi az Úr, amihez hozzáfog.

Megnyerte József a jóindulatát, és a háziszolgája lett. Azután háza felügyelőjévé tette, és rábízta egész vagyonát.

Attól fogva, hogy házának és egész vagyonának a felügyelőjévé tette, megáldotta az Úr az egyiptomi ember házát Józsefért, és az Úr áldása volt egész vagyonán, ami a házban és a mezőn volt.

Ezért Józsefre bízta egész vagyonát, és semmire sem volt gondja mellette, legfeljebb csak arra, hogy megegye az ételt. - Józsefnek szép termete és szép arca volt.

Ezek után az történt, hogy Józsefre szemet vetett urának a felesége, és ezt mondta: Hálj velem!

Ő azonban vonakodott, és azt felelte ura feleségének: Nézd, az én uramnak semmi gondja sincs mellettem háza dolgaira, és rám bízta egész vagyonát.

Senki sem nagyobb nálam ebben a házban. Semmit sem tiltott el tőlem, csak téged, mivel te a felesége vagy. Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?!

10 Bár az asszony nap mint nap ezt mondogatta Józsefnek, ő mégsem hallgatott rá, hogy mellé feküdjék, és vele legyen.

11 Egy napon az történt, hogy bement József a házba a munkáját végezni, és a háznép közül senki sem volt a házban.

12 Ekkor megragadta őt az asszony a ruhájánál fogva, és azt mondta: Hálj velem! Ő azonban otthagyta ruháját az asszony kezében, futásnak eredt, és kiszaladt.

13 Amikor az asszony látta, hogy kezében hagyta a ruháját, és kifutott,

14 összehívta háza népét, és ezt mondta nekik: Nézzétek, egy héber embert hozott hozzánk, és az csúffá tesz bennünket. Bejött hozzám, hogy velem háljon, de én hangosan kiáltottam.

15 Amikor meghallotta, hogy hangosan kiáltozni kezdek, nálam hagyta a ruháját, futásnak eredt, és kiszaladt.

16 Az asszony magánál tartotta József ruháját, míg az ura haza nem jött.

17 Akkor így beszélte el neki a dolgokat: Bejött hozzám a héber szolga, akit idehoztál hozzánk, hogy csúffá tegyen engem.

18 De amikor hangosan kiáltozni kezdtem, nálam hagyta a ruháját, és kifutott.

19 Amikor az ura meghallotta feleségének a szavait, amelyeket neki mondott: Ilyen dolgokat tett velem a szolgád! - akkor haragra gerjedt.

20 Fogta Józsefet az ura, és abba a börtönbe vetette, ahol a király foglyait tartották fogva; ott volt börtönben.

21 De az Úr Józseffel volt, hűséges maradt hozzá, és kedveltté tette a börtönparancsnok előtt.

22 A börtönparancsnok Józsefre bízta mindazokat a foglyokat, akik a börtönben voltak, és ő dolgoztatta mindazokat, akik ott dolgoztak.

23 A börtönparancsnoknak nem kellett törődnie semmivel, ami rá volt bízva, mert az Úr Józseffel volt, és eredményessé tette az Úr, amihez hozzáfogott.

39  József pedig aláviteték Égyiptomba és megvevé õt az Ismáelitáktól, kik õt oda vitték vala, egy égyiptomi ember Pótifár, a Faraó fõembere, a testõrök fõhadnagya.

És az Úr Józseffel vala, és szerencsés ember vala és az õ égyiptomi urának házában vala.

Látá pedig az õ ura, hogy az Úr van õ vele, és hogy valamit cselekszik, az Úr mindent szerencséssé tesz az õ kezében:

Kedvessé lõn azért József az õ ura elõtt, és szolgál vala néki; és háza felvigyázójává tevé, és mindenét, a mije vala, kezére bízá.

És lõn az idõtõl fogva, hogy házának és a mije volt, mindenének gondviselõjévé tevé, megáldá az Úr az égyiptomi embernek házát Józsefért; és az Úr áldása vala mindenen, a mije csak volt a házban és a mezõn.

Mindent azért valamije vala József kezére bíza; és semmire sem vala gondja mellette, hanem ha az ételre, melyet megeszik vala. József pedig szép termetû és szép arczú vala.

És lõn ezek után, hogy az õ urának felesége Józsefre veté szemeit, és monda: Hálj velem.

Õ azonban vonakodék s monda az õ ura feleségének: Ímé az én uramnak én mellettem semmi gondja nincs az õ háza dolgaira, és a mije van, mindenét az én kezemre bízá.

Senki sincs nálamnál nagyobb az õ házában; és tõlem semmit sem tiltott meg, hanem csak téged, mivelhogy te felesége vagy; hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot és [hogyan] vétkezném az Isten ellen?

10 És lõn, hogy az asszony mindennap azt mondogatá Józsefnek, de õ nem hallgata reá, hogy vele háljon és vele egyesüljön.

11 Lõn azért egy napon, hogy valami dolgát végezni a házba beméne, és a háznép közûl senki sem vala ott benn a házban,

12 És megragadá õt ruhájánál fogva, mondván: Hálj velem. Õ pedig ott hagyá ruháját az [asszony] kezében és elfuta és kiméne.

13 És mikor látja vala az [asszony], hogy az a maga ruháját az õ kezében hagyta, és kifutott:

14 Összehívá a háznépet és szóla hozzájuk, mondván: Lássátok, héber embert hozott hozzánk, hogy megcsúfoljon bennünket. Bejött hozzám, hogy velem háljon, s én fenszóval kiálték.

15 És lõn, a mint hallja vala, hogy fenszóval kezdék kiáltani, ruháját nálam hagyá és elfuta és kiméne.

16 Megtartá azért az õ ruháját magánál, míg az õ ura haza jöve.

17 S ilyen szókkal szóla hozzá, mondván: Bejöve hozzám a héber szolga, a kit ide hoztál, hogy szégyent hozzon reám.

18 És mikor fenszóval kezdtem kiáltani, ruháját nálam hagyá és kifuta.

19 És lõn, a mint hallja az õ ura az õ feleségének beszédeit, melyeket néki beszélt, mondván: Ilyesmiket tett velem a te szolgád; haragra gerjede.

20 Vevé azért Józsefet az õ ura és veté õt a tömlöczbe, melyben a király foglyai valának fogva, és ott vala a tömlöczben.

21 De az Úr Józseffel vala, és kiterjeszté reá az õ kegyelmességét és kedvessé tevé õt a tömlöcztartó elõtt.

22 És a tömlöcztartó mind azokat a foglyokat, kik a tömlöczben valának, József kezébe adá, úgyhogy a mi ott történik vala, minden õ általa történék.

23 És semmi gondja nem vala a tömlöcztartónak azokra, a melyek keze alatt valának, mivelhogy az Úr vala [Józseffel], és valamit cselekeszik vala, az Úr szerencséssé teszi vala.