Saul hadjárata az amálekiek ellen

15 Sámuel azt mondta Saulnak: „Az Örökkévaló engem küldött, hogy fölkenjelek téged népének, Izráelnek királyává, ezért hallgasd meg és kövesd az Örökkévaló szavát! ² Ezt üzeni neked az Örökkévaló, a Seregek Ura: »Számon tartom, amit az amálekiek tettek Izráel népével! Nem felejtettem el, hogyan állta útját Izráelnek, amikor az kijött Egyiptomból. ³ Indulj hát, támadd meg az amálekieket, és egészen pusztíts el mindent, ami az övék! Senkit és semmit se kímélj meg! Öld meg a férfiakat és nőket, gyerekeket és csecsemőket; és pusztítsd el még ökreiket, juhaikat, tevéiket és szamaraikat is!«”

⁴ Saul összegyűjtötte és megszemlélte seregét Teláimban. Júdából 10 000 fő, a többi törzsből pedig 200 000 gyalogos katona gyűlt össze. ⁵ Elindultak, és az amálekiek városa közelében, a völgyben lesben álltak. ⁶ Saul megüzente a kénieknek: „Távozzatok el innen, menjetek ki az amálekiek közül, hogy ne pusztítsalak el titeket is velük együtt, mert ti jóindulattal bántatok Izráel népével, mikor kijött Egyiptomból!” A kéniek el is mentek onnan.

⁷ Ezután Saul megtámadta az amálekieket, és vágta őket Havilától egészen a Súrba vezető útig, amely Egyiptom határa mellett fekszik. ⁸ Foglyul ejtette Agágot, az amálekiek királyát is, annak népét pedig mind kardélre hányta. ⁹ Saul és serege azonban életben hagyta Agágot, és az állatok közül is csak a hitványabbját pusztították el. A legszebb juhokat, kecskéket, marhákat, a hízott állatokat és a bárányokat megkímélték.

Saul és Sámuel utolsó találkozása

¹⁰ Ezután az Örökkévaló szólt Sámuelnek: ¹¹ „Már bánom, hogy Sault királlyá tettem, mert hátat fordított nekem: nem végezte el, amit parancsoltam neki.” Sámuel ezen annyira felháborodott, hogy egész éjjel kiáltott az Örökkévalóhoz.

¹² Másnap azonban már korán reggel Saulhoz indult. Közben megtudta, hogy Saul elment Kármelbe, hogy ott emlékoszlopot állítson magának, majd utána továbbment Gilgálba.

Sámuel elment Saulhoz, aki éppen égőáldozatot mutatott be az Örökkévalónak, abból a zsákmányból, amelyet az amálekiektől szerzett.^[a]

¹³ Amikor Sámuel megérkezett, Saul köszöntötte: „Áldjon meg téged az Örökkévaló! Teljesítettem, amit az Örökkévaló parancsolt.”

¹⁴ „Akkor miféle juhbégetést hallok a táborban, s mit jelent ez a marhabőgés, amely most is hallatszik?” — kérdezte Sámuel.

¹⁵ „Ezeket az állatokat a katonák zsákmányolták az amálekiektől. A színe-javát megkímélték, hogy Istenednek, az Örökkévalónak áldozzuk a legszebb juhokat és marhákat. De a többit tényleg mind elpusztítottuk” — válaszolta Saul.

¹⁶ „Ugyan hagyd ezt! — vágott közbe Sámuel. — Hadd mondjam el, mit mondott nekem az Örökkévaló a múlt éjjel.”

„Mit mondott?” — kérdezte Saul.

¹⁷ Sámuel ezt válaszolta: „Látod, az Örökkévaló Izráel királyává tett téged, Izráel törzseinek a vezetője lettél, pedig milyen kicsinek és jelentéktelennek érezted magad! ¹⁸ Az Örökkévaló bízott meg azzal, hogy indulj el, és harcolj az amálekiek ellen, amíg teljesen ki nem pusztítod ezt a gonosz népet! ¹⁹ Miért nem hajtottad végre az Örökkévaló parancsát? Miért vettél el a zsákmányból? Miért tettél olyat, amit az Örökkévaló rossznak tart?”

²⁰ „De hiszen én engedelmeskedtem az Örökkévalónak! — védekezett Saul. — Teljesítettem, amivel megbízott, és teljesen elpusztítottam az amálekieket! Csak egyvalakit kíméltem meg: Agágot, a királyukat. ²¹ A katonáim nem ölték le az összes zsákmányolt állatot, ahogy kellett volna, hanem megkímélték a színe-javát, hogy feláldozzák Istenednek, az Örökkévalónak itt, Gilgálban.”

²² Sámuel azonban így felelt:

²⁴ Saul elismerte: „Vétkeztem az Örökkévaló ellen, mert megszegtem parancsát, és nem azt tettem, amit mondtál nekem. De csak azért, mert féltem a néptől, és engedtem szavuknak. ²⁵ Most azonban, kérlek, bocsáss meg, és jöjj velem vissza, hogy leboruljak az Örökkévaló előtt.”

²⁶ „Nem megyek! — válaszolta Sámuel. — Elutasítottad az Örökkévaló szavát, ezért ő is elutasított téged, s a királyságot elvette tőled.” ²⁷ Azzal sarkon fordult, hogy elmenjen. De Saul megragadta Sámuel köpenyét, amely így elszakadt. ²⁸ „Látod, az Örökkévaló is így szakította el tőled a mai napon Izráel királyságát — mondta ekkor Sámuel —, és olyannak adta, aki különb nálad. ²⁹ Izráel Istene, az Örökkévaló nem hazudik, és nem vonja vissza, amit mondott. Nem olyan ő, mint az emberek, hogy meggondolja magát.”

³⁰ Saul tovább kérlelte: „Igaz, hogy vétkeztem, de kérlek, ne szégyeníts meg a népem vezetői és egész Izráel előtt! Jöjj velem vissza, hogy leboruljak Istened, az Örökkévaló előtt!” ³¹ Sámuel végül engedett neki, és Saullal együtt tért vissza a vezetőkhöz. Saul pedig leborult az Örökkévaló előtt.

³² Azután Sámuel ezt mondta: „Vezessétek elém Agágot, az amálekiek királyát!”

Elővezették a megkötözött Agágot, aki azt gondolta: „Biztosan nem fognak megölni!”^[b]

³³ Sámuel így szólította meg: „Ahogy a te kardod megfosztotta gyermekeiktől az anyákat, úgy legyen a te anyád is gyermektelenné!” Azzal fogta a kardját, és darabokra vagdalta Agágot az Örökkévaló jelenlétében, Gilgálban.

³⁴ Ezután Sámuel hazament Rámába, és Saul is hazatért Gibeába. ³⁵ Sámuel ettől fogva nem látta többé Sault, de bánkódott miatta.

Az Örökkévaló is megbánta, hogy Sault királlyá tette Izráel fölött.