1 Timóteus 4
Hungarian New Translation
Isten minden teremtménye jó
4 A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak;
2 és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben.
3 Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket az Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és az igazság ismerői.
4 Mert az Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele,
5 mert megszentelődik az Isten igéje és a könyörgés által.
A kegyesség haszna
6 Ha ezeket tanítod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, hiszen a hit és az igaz tanítás igéivel táplálkozol, amelynek követőjévé lettél.
7 A szentségtörő és vénasszonyos meséket pedig utasítsd el, inkább gyakorold magad a kegyességben,
8 mert a test sanyargatásának kevés a haszna, a kegyesség pedig mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete.
9 Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó;
10 hiszen azért fáradunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek.
11 Rendeld el ezeket, és tanítsd.
Timóteus legyen példa a gyülekezetben
12 Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban.
13 Amíg megérkezem, legyen gondod az Írás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra.
14 Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófécia által kaptál a vének kézrátételével.
15 Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt.
16 Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is.
1 Timóteushoz 4
Hungarian Károli
4 A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó idõben némelyek elszakadnak a hittõl, hitetõ lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén.
2 Hazug beszédûeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretökben.
3 A kik tiltják a házasságot, [sürgetik] az eledelektõl való tartózkodást, melyeket Isten teremtett hálaadással való élvezésre a hívõknek és azoknak, a kik megismerték az igazságot.
4 Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendõ, ha hálaadással élnek azzal;
5 Mert megszenteltetik Istennek ígéje és könyörgés által.
6 Ezeket ha eleikbe adod az atyafiaknak, Krisztus Jézusnak jó szolgája leszel, táplálkozván a hitnek és jó tudománynak beszédeivel, a melyet követtél;
7 A szentségtelen és vénasszonyos meséket pedig eltávoztasd. Hanem gyakorold magadat a kegyességre:
8 Mert a test gyakorlásának kevés haszna van; de a kegyesség mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövõ életnek ígérete.
9 Igaz ez a beszéd, és méltó, hogy mindenképpen elfogadjuk.
10 Mert azért fáradunk és szenvedünk szidalmakat, mivelhogy reménységünket vetettük az élõ Istenben, a ki minden embernek megtartója, kiváltképen a hívõknek.
11 Ezeket hirdessed és tanítsad.
12 Senki a te ifjúságodat meg ne vesse, hanem légy példa a hívõknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban.
13 A míg oda megyek, legyen gondod a felolvasásra, az intésre és a tanításra.
14 Meg ne vesd a kegyelemnek benned való ajándékát, a mely adatott néked prófétálás által, a presbitérium kezeinek reád tevésével.
15 Ezekrõl gondoskodjál, ezeken légy, hogy elõhaladásod nyilvánvaló legyen mindenek elõtt.
16 Gondot viselj magadról és a tudományról; maradj meg azokban; mert ezt cselekedvén, mind magadat megtartod, mind a te hallgatóidat.
1 Timóteushoz 4
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Figyelmeztetés a tévtanítók veszélyére
4 A Szent Szellem világosan mondja, hogy az utolsó időkben lesznek olyanok, akik letérnek a hit útjáról, megtévesztő szellemeket és gonosz szellemek tanításait követik. 2 Ezeket képmutató és hazug tévtanítók terjesztik, akiknek a lelkiismerete már kiégett. 3 Arra tanítják az embereket, hogy ne házasodjanak meg. Azt tanítják, hogy bizonyos ételeket nem szabad megenni — pedig azokat is Isten teremtette. Ezért a hívők, akik megismerték az igazságot, hálaadással és nyugodtan megehetik ezeket is, 4 hiszen minden jó, amit Isten teremtett! Semmit sem kell visszautasítanunk, ha hálaadással fogadjuk az ételt. 5 Minden, amit Isten teremtett, szentté válik Isten beszéde és a hívő ember imádsága által.
Jézus Krisztus igazi szolgája
6 Ezekre tanítsd a testvéreket! Így leszel Krisztus Jézus jó szolgája, akin látszik, hogy a hit igazságain és a helyes tanításon nőtt fel. Te hűségesen követted ezt a jó tanítást. 7 Viszont utasítsd el az értelmetlen mondákat és történeteket, amelyek nem egyeznek Isten igazságaival! Azon igyekezz, hogy az istenfélelemben és az Isten helyes módon való szolgálatában gyakorold magad!
8 Bár a testünk edzésének is van valami haszna, az istenfélelem gyakorlása sokkal hasznosabb, mert mind a jelenlegi, mind a jövendő örök életben áldásokat eredményez. 9 Ez így igaz, fogadd el, amit mondok! 10 Hiszen azért dolgozunk és küzdünk teljes erőnkkel, mert az élő Istenben reménykedünk és bízunk, aki minden embernek megmentője, de különösképpen a hívőknek.
11 Parancsold meg, és tanítsd ezeket a dolgokat! 12 Igaz, hogy még fiatal vagy, de emiatt senki se becsüljön le téged! Éppen ellenkezőleg, te legyél a példa a testvéreknek! Mutasd meg nekik, hogyan éljenek. Légy példa a számukra abban, amit mondasz, és ahogyan élsz, meg a benned élő isteni szeretettel, hiteddel és az életed tisztaságával!
13 Addig is, míg megérkezem hozzád, olvass fel a többieknek az Írásokból, bátorítsd, biztasd és tanítsd őket! 14 Ne hanyagold el, hanem használd a benned levő szellemi ajándékot, amelyet prófétai üzenet[a] által kaptál, amikor a gyülekezet vezetői rád tették a kezüket! 15 Ezekkel a dolgokkal foglalkozz minden erőddel! Ezekben élj teljes odaszánással, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen! 16 Legyen gondod magadra, és te is figyelj oda arra, amit tanítasz! Légy kitartó ezekben! Ez a javadat szolgálja neked is, meg a hallgatóidnak is.
Footnotes
- 1 Timóteushoz 4:14 prófétai üzenet Azok a dolgok, amelyeket a prófétai ajándékkal megáldott emberek prófétáltak Timóteusról és az életéről.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center