Add parallel Print Page Options

Üdvözlet Páltól, Szilvánusztól és Timóteustól, a Thesszalonika városában élő gyülekezetnek, amely Istené, az Atyáé és Urunké, Jézus Krisztusé. Kegyelem nektek és békesség!

Hálát adunk értetek Istennek

Mindig hálát adunk Istennek mindnyájatokért, amikor csak értetek imádkozunk. Emlegetjük a munkátokat, amelyhez az energiát a hitetek adja, és a szolgálatot, amelyre az isteni szeretet indít benneteket. Hálát adunk, hogy kitartóan reménykedtek Urunkban, Jézus Krisztusban. Jól tudjuk, testvéreim, hogy Isten szeret és kiválasztott benneteket, hiszen, amikor az örömhírt elvittük hozzátok, az nem csupán beszéd volt. Bizony, az örömhír isteni hatalommal és a Szent Szellem megnyilvánulásaival érkezett meg hozzátok, és annak a teljes bizonyosságával, hogy ez az igazság!

Emlékeztek rá, hogyan éltünk közöttetek, és hogy mindent értetek tettünk. Ti pedig követtétek a példánkat és az Úr példáját, és a Szent Szellem keltette örömmel fogadtátok a tanításunkat, pedig sok szenvedést kellett elviselnetek.

Így azután egész Macedóniában és Akhájában ti lettetek a példaképei mindazoknak, akik később hívőkké lettek. Igen, az Úr üzenete, az örömhír valóban tőletek kiindulva terjedt el. De nem csak Macedóniában és Akhájában, hanem még azon túl is mindenfelé híre ment, hogy ti Istenben hisztek.

Ezért nekünk erről nem is kell beszélnünk, mert az emberek maguk újságolják nekünk, hogyan fogadtatok minket, és hogyan fordultatok a bálványoktól az élő és igaz Istenhez, hogy ezután őt szolgáljátok, 10 és hogyan várjátok vissza a Fiát, Jézust. Igen, a Mennyből várjátok vissza őt, akit az Atya feltámasztott a halottak közül, és aki megment bennünket Isten közelgő haragjától.