Add parallel Print Page Options

Isten minden teremtménye jó

A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak;

és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben.

Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket az Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és az igazság ismerői.

Mert az Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele,

mert megszentelődik az Isten igéje és a könyörgés által.

A kegyesség haszna

Ha ezeket tanítod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, hiszen a hit és az igaz tanítás igéivel táplálkozol, amelynek követőjévé lettél.

A szentségtörő és vénasszonyos meséket pedig utasítsd el, inkább gyakorold magad a kegyességben,

mert a test sanyargatásának kevés a haszna, a kegyesség pedig mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete.

Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó;

10 hiszen azért fáradunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek.

11 Rendeld el ezeket, és tanítsd.

Timóteus legyen példa a gyülekezetben

12 Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban.

13 Amíg megérkezem, legyen gondod az Írás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra.

14 Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófécia által kaptál a vének kézrátételével.

15 Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt.

16 Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is.