Add parallel Print Page Options

Jósiás uralkodása, a templom kijavítása(A)

22 Nyolcéves volt Jósiás, amikor uralkodni kezdett, és harmincegy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Jedídá volt, Adájá leánya, Bockatból.

Azt tette, amit helyesnek tart az Úr. Mindenben ősatyjának, Dávidnak az útján járt, és nem tért el arról sem jobbra, sem balra.

Jósiás király tizennyolcadik évében történt, hogy a király elküldte Sáfán kancellárt, aki Acaljáhú fia, Mesullám unokája volt, az Úr házába ezzel a megbízással:

Menj el Hilkijjá főpaphoz, hogy szedje össze az Úr házában összegyűlt pénzt, amit az ajtóőrök gyűjtöttek a néptől.

Adják oda azt az Úr házánál levő munkások felügyelőinek, azok pedig adják át a munkásoknak, akik az Úr házánál vannak, hogy javítsák ki a templom rongálódásait:

az ácsoknak, az építőknek és a kőműveseknek. Vásároljanak faanyagot és faragott köveket a templom kijavításához.

De nem kell őket elszámoltatni azzal a pénzzel, amit nekik átadnak, mert hűségesen fognak eljárni.

A törvénykönyv megtalálása

Egyszer csak így szólt Hilkijjá főpap Sáfán kancellárhoz: Ezt a törvénykönyvet találtam az Úr házában! És odaadta Hilkijjá a könyvet Sáfánnak, hogy olvassa el.

Ezután Sáfán kancellár a királyhoz ment, és jelentést tett a dologról a királynak. Ezt mondta: Szolgáid összeszedték a templomban található pénzt, és odaadták az Úr házánál levő munkások felügyelőinek.

10 Jelentette Sáfán kancellár a királynak azt is, hogy Hilkijjá főpap egy könyvet adott át neki, és felolvasott belőle Sáfán a királynak.

11 Amikor a király meghallotta a törvénykönyv igéit, megszaggatta a ruháját.

12 Majd ezt a parancsot adta a király Hilkijjá főpapnak, Ahikámnak, Sáfán fiának, Akbórnak, Mikájá fiának, meg Sáfán kancellárnak és Aszájának, a király udvari emberének:

13 Menjetek, kérdezzétek meg az Urat, hogy mit jelentenek ennek a megtalált könyvnek az igéi rám és az egész népre, Júdára nézve! Mert nagy haragra gyulladt ellenünk az Úr, mivel nem hallgattak elődeink ennek a könyvnek az igéire, és nem tették meg mindazt, ami elénk van írva.

14 Hilkijjá főpap, Ahikám, Akbór, Sáfán és Aszájá tehát elment Hulda prófétanőhöz, aki Sallúmnak, Tikvá fiának, Harhasz unokájának, a ruhák őrizőjének volt a felesége, és Jeruzsálem új városrészében lakott; és beszéltek vele.

15 Hulda így szólt hozzájuk: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Mondjátok meg annak az embernek, aki hozzám küldött benneteket:

16 Ezt mondja az Úr: Én veszedelmet hozok erre a helyre és lakóira, annak a könyvnek minden igéje szerint, amelyet Júda királya elolvasott.

17 Mert elhagytak engem, és más isteneknek tömjéneztek, hogy bosszantsanak engem kezük mindenféle csinálmányával. Ezért gyulladt fel lángoló haragom ez ellen a hely ellen, és nem alszik ki!

18 De mondjátok meg Júda királyának, aki azért küldött benneteket, hogy megkérdezzétek az Urat: Ezt mondja az Úr azokról az igékről, amelyeket hallottál:

19 Mivel meglágyult a szíved, és megaláztad magad az Úr előtt, amikor meghallottad, hogy mit jelentettem ki erről a helyről és lakóiról, hogy milyen pusztulás és átok vár rájuk, megszaggattad ruhádat, és sírtál előttem, ezért én is meghallgatlak! - így szól az Úr.

20 Ezért őseid mellé foglak tétetni, békességgel kerülsz sírodba, és nem látod meg azt a nagy veszedelmet, amelyet erre a helyre hozok! És megvitték a választ a királynak.

22  Nyolcz esztendõs volt Jósiás, mikor uralkodni kezdett, és harminczegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; az õ anyjának neve Jédida, a Boskátból való Adaja leánya.

És kedves dolgot cselekedék az Úr szemei elõtt, és járt az õ atyjának, Dávidnak minden útaiban, és nem tért el sem jobbra, sem balra.

És történt Jósiás király tizennyolczadik esztendejében, elküldte a király Sáfánt, Asaliának, a Messullám fiának fiát, az íródeákot, az Úr házához, mondván:

Menj fel Hilkiához, a fõpaphoz, és számlálják meg az Úr házába begyült pénzt, a melyet gyûjtöttek az ajtóõrizõk a néptõl.

És adják azt az Úr házában való mívesek pallérainak kezébe, hogy adják a munkásoknak, a kik az Úrnak házán dolgoznak, hogy a háznak romlásait kijavítsák;

Az ácsoknak, az építõknek és a kõmíveseknek, hogy fákat és faragott köveket vásároljanak a ház kijavítására.

De számadást nem kell tõlök venni a pénzrõl, a mely kezökbe adatik, mert õk azt becsülettel végzik.

És monda Hilkia, a fõpap, Sáfánnak, az íródeáknak: Megtaláltam a törvénykönyvet az Úr házában. És Hilkia oda adta a könyvet Sáfánnak, hogy olvassa el azt.

És elméne Sáfán, az íródeák, a királyhoz, és megvivé a királynak a választ, és monda: A te szolgáid egybeszedék a pénzt, a mely a házban találtatott, és oda adták azt az Úr házában munkálkodók pallérainak kezébe.

10 És megmondá Sáfán, az íródeák, a királynak, mondván: Egy könyvet adott nékem Hilkia pap. És felolvasá azt Sáfán a király elõtt.

11 Mikor pedig hallotta a király a törvény könyvének beszédit, megszaggatá az õ ruháit.

12 És megparancsolta a király Hilkia papnak és Ahikámnak, a Sáfán fiának, és Akbórnak, a Mikája fiának, és Sáfánnak, az íródeáknak, és Asájának, a király szolgájának, mondván:

13 Menjetek el, kérdezzétek meg az Urat én érettem és a népért és az egész Júdáért, e könyvnek beszédei felõl, a mely megtaláltatott; mert nagy az Úr haragja, mely felgerjedett ellenünk, mivel a mi atyáink nem engedelmeskedtek e könyv beszédeinek, hogy cselekedtek volna mindent úgy, a mint megíratott nékünk.

14 És elméne Hilkia pap és Ahikám, Akbór, Sáfán és Asája Hulda próféta asszonyhoz, Sallumnak, a Tikva fiának - a ki Harhásnak, a ruhák õrizõjének fia volt - feleségéhez, a ki Jeruzsálem más részében lakott, és beszéltek vele.

15 És monda nékik: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Mondjátok meg a férfiúnak, a ki titeket hozzám küldött;

16 Ezt mondja az Úr: Ímé én veszedelmet hozok e helyre és e helyen lakozókra, a könyv minden beszédei szerint, a melyet olvasott a Júda királya;

17 Mert elhagytak engem, és idegen isteneknek áldoztak jóillattal, hogy engem haragra indítsanak az õ kezöknek minden csinálmányával: azért felgerjed az én haragom e hely ellen, és meg sem oltatik.

18 A Júda királyának pedig, a ki elküldött titeket, hogy megkérdezzétek az Urat, ezt mondjátok: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Mivelhogy e beszédekre, a melyeket hallottál,

19 Meglágyult a te szíved, és magadat megaláztad az Úr elõtt, hallván azokat, a miket e hely és az ezen helyen lakók ellen szólottam, hogy pusztulássá és átokká lesznek, és megszaggattad a te ruháidat, és sírtál elõttem; azért én is meghallgattalak, azt mondja az Úr.

20 Azért ímé én téged a te atyáidhoz gyûjtelek, és a te sírodba békességgel visznek téged, és meg nem látják a te szemeid azt a nagy veszedelmet, a melyet én e helyre hozok. És megvitték a királynak a választ.