2 Sámuel 19

Hungarian Bible: Easy-to-Read Version

Dávid siratja Absolont

19 Jóábnak jelentették, hogy Dávid király gyászolja Absolon halálát, és hogy keservesen siratja őt. ² Az egész nép megtudta, hogy a király siratja a fia halálát, ezért a győzelem öröme helyett gyászos hangulat uralkodott. ³ Dávid katonái a csatából visszatérve egyenként beoldalogtak a városba, ahogy egy megvert sereg szokott lopva hazatérni.

⁴ Eközben a király — arcát betakarva — hangosan jajgatott: „Ó fiam, Absolon! Jaj, fiam, fiam! Ó Absolon!”

⁵ Jóáb azonban mégis bement a királyhoz, és keményen rápirított: „Te azután jól megszégyenítettél bennünket! Így köszönted meg hűséges katonáidnak, hogy megmentették az életedet! Sőt, nemcsak téged mentettek meg a haláltól, hanem gyermekeidet, feleségeidet és ágyasaidat is! ⁶ Úgy látszik, te azokat szereted, akik gyűlölnek téged, és azokat gyűlölöd, akik szeretnek! Most aztán igazán megmutattad, hogy nem törődsz sem a vezéreiddel, sem a katonáiddal! Azt se bántad volna, ha mi valamennyien meghalunk a csatában, csak Absolon maradt volna életben!

⁷ Most hát kelj föl, és menj ki a néphez! Bátorítsd és dicsérd meg őket — mert ha nem, az Örökkévalóra esküszöm, hogy ma estére már egyetlen ember sem marad melletted! Akkor azután nagyobb bajba kerülsz, mint ifjúságodtól fogva valaha is!”

⁸ Dávid király ekkor fölkelt, kiment a városkapuhoz, és ott leült. Ennek hamarosan szétfutott a híre: „A király a város kapujában ül!” Győztes seregének harcosai pedig mind odagyűltek, és elé járultak.

Dávid királysága ismét megerősödik

Ezalatt Izráel^[a] megvert seregének katonái mind hazafutottak, ki-ki a saját otthonába. ⁹ Ettől kezdve Izráel törzseiben az emberek mindenhol azon vitatkoztak, hogy most mitévők legyenek. Azt mondták: „Gondoljátok meg, mégiscsak Dávid szabadított meg bennünket ellenségeinktől! Ő szabadított meg a filiszteusoktól is! Most meg el kellett menekülnie saját országából Absolon miatt! ¹⁰ De Absolon, akit mi tettünk királlyá, meghalt a csatában, most mit tegyünk? Hívjuk vissza a királyt, mire vártok még!”

¹¹ Dávid király üzenetet küldött Cádók és Ebjátár papoknak: „Tanácskozzatok Júda főembereivel, és ezt mondjátok nekik: »Azt akarjátok, hogy Júda törzse legyen az utolsó, amely visszahozza Dávid királyt a saját palotájába? Nézzétek, az izráeli törzsek már mind arról beszélnek, hogy visszahívják Dávidot királynak! ¹² Hiszen Dávid közületek való! Ti vagytok az ő törzse és a rokonai! Akkor miért legyetek ti az utolsók, akik hazahívják őt?«”

¹³ Ezt is üzente nekik Dávid: „Mondjátok meg Amászának, hogy ezt üzenem neki: »Amásza, te közeli rokonom vagy! Istenre esküszöm neked, hogy Jóáb helyett te leszel a seregem fővezére!«”

¹⁴ Így Dávid megnyerte Júda egész népének szívét. Egy emberként Dávid mellé álltak, és üzenetet küldtek neki: „Térj vissza szolgáiddal együtt Jeruzsálembe!”

¹⁵ Dávid tehát egész seregével együtt megindult, hogy visszatérjen Jeruzsálembe, és elérkezett a Jordán keleti partjára. Júda törzséből sokan Dávid elé jöttek Gilgálba, hogy minél előbb találkozzanak vele, és hogy segítsenek neki a folyón átkelni. ¹⁶ Dávid elé sietett Simei is, Gera fia, aki Benjámin törzsébe tartozott, és Bahúrim városában lakott. ^17-18 Simeivel együtt jött még ezer férfi Benjámin törzséből. Ezek között volt Cíbá is, Saul családjának szolgája, 15 fiával és 20 szolgájával együtt. Mindezek Dávid elé siettek, és át is keltek a folyó gázlóján a keleti partra, hogy segítsenek Dávid családját visszahozni Jeruzsálembe, és hogy kedvében járjanak a királynak.

Eközben Simei, Gera fia Dávid király elé járult, a földre borult előtte, ¹⁹ és ezt mondta: „Uram, királyom! Kérlek, ne ródd föl nekem, amit ellened vétkeztem! Ne gondolj rá, milyen bűnt követtem el ellened, amikor Jeruzsálemből kimentél! Ne vedd a szívedre, hanem felejtsd el! ²⁰ Jól tudom én, hogy vétkeztem! Ezért jöttem eléd elsőnek József családjából,^[b] hogy találkozzam veled, uram, királyom!”

²¹ De mielőtt a király válaszolhatott volna, Abisaj, Cerúja fia közbeszólt: „Simei megérdemli, hogy halállal lakoljon, amiért az Örökkévaló fölkentjét, a királyt gyalázta!”

²² Dávid azonban ezt mondta: „Semmi közötök ehhez, Cerúja fiai!^[c] Ne ellenkezzetek velem! Ma senkit nem büntetünk halállal Izráelben, hiszen ma lettem ismét egész Izráel királya!”

²³ Majd ezt válaszolta Simeinek: „Rendben van, nem foglak kivégeztetni.” Meg is esküdött erre a király.

Meribbaal Dávid elé járul

^24-25 Amikor Dávid Jeruzsálembe érkezett, Meribbaal, Saul unokája is a király elé járult. Amióta Dávid elment Jeruzsálemből, Meribbaal szüntelenül gyászolt miatta, és ezért nem gondozta a külsejét,^[d] mindaddig, amíg a király békességben vissza nem tért. A király megkérdezte tőle: „Meribbaal, miért nem jöttél velem, amikor elmenekültem Jeruzsálemből?”

²⁶ „Uram, királyom — válaszolt Meribbaal —, Cíbá, a szolgám becsapott engem! Mivel járni nem tudok, mondtam Cíbának, hogy nyergeljen föl nekem egy szamarat, hadd menjek a királyhoz. ²⁷ De Cíbá a hátam mögött rágalmazott engem a királynál. Te, uram, olyan vagy, mint Isten angyala, tégy, ahogyan jónak látod. ²⁸ Tudom, hogy apám egész rokonsága nem várhatott volna tőled mást, mint hogy megöleted őket. Te, uram, mégis jól bántál velem, és asztalodhoz ültettél, azok közé, akik a királlyal együtt étkeznek. Nincs hát jogom hozzá, hogy ezek után még panaszkodjak előtted.”

²⁹ A király így válaszolt: „Nem szükséges erről többet beszélni. Úgy határoztam, hogy te és Cíbá osztozzatok meg a családi birtokon.”

³⁰ „Királyom, legyen Cíbáé az egész birtok, nekem elég, hogy te békességben hazatértél!” — felelte Meribbaal.

Barzillaj elbúcsúzik Dávidtól

³¹ A gileádi Barzillaj is eljött Rógelaimból a Jordán gázlójáig, hogy segítsen Dávid seregének átkelni. ³² Barzillaj már nagyon idős volt: nyolcvan esztendős. Ő tartotta el Dávidot és seregét, amíg Mahanaimban táboroztak, és gondoskodott minden szükségükről, ugyanis nagyon gazdag ember volt.

³³ Dávid ezt mondta neki: „Barzillaj, jöjj át velem a Jordánon, és gondot viselek rólad Jeruzsálemben!”

³⁴ „Ó, uram, meddig élhetek én még? — válaszolt az aggastyán. — Nem érdemes már nekem veled Jeruzsálembe mennem! ³⁵ Hiszen 80 éves vagyok, s már nem tudok különbséget tenni jó és rossz között, már nem érzem az étel-ital ízét, alig hallom az éneklő férfiak és nők hangját. Csak a terhedre lennék, uram, királyom. ³⁶ Átkelek ugyan veled a Jordánon, és egy darabon még elkísérlek, de azután visszatérek. Miért is jutalmaznál meg engem ennyire? ³⁷ Kérlek, engedd meg, hogy szolgád békességben hazatérjen! Szeretnék a saját városomban meghalni, hogy apám és anyám sírboltjába temessenek. De itt van Kimhám, legyen ő a szolgád helyettem! Ő menjen át urammal, a királlyal, és kérlek, bánj vele jóindulattal!”

³⁸ A király így válaszolt: „Jól van, jöjjön hát velem Kimhám, és úgy bánok vele, ahogy kívánod! Megteszek mindent, amit kértél.”

³⁹ Akkor a király és az egész nép átkelt a Jordánon. Azután a király elbúcsúzott Barzillajtól, megölelte, arcát megcsókolta, és megáldotta. Barzillaj pedig visszatért otthonába.

⁴⁰ Kimhám ettől kezdve a királlyal ment. A király és serege azután Gilgálba érkezett. Júda serege Vele ment Júda serege, meg Izráel seregének fele is.

⁴¹ Azután az izráeli^[e] férfiak mind a királyhoz mentek, és ezt mondták: „Júda törzséből való testvéreink magukhoz fordítottak téged! Miért ők hoztak át téged, a házad népét és a seregedet a Jordánon?”

⁴² De a júdai férfiak együttesen így válaszoltak nekik: „Azért, mert a király hozzánk áll közelebb, hiszen a rokonunk! Miért haragudtok emiatt? Hiszen nem ettünk ingyen kenyeret a király költségén! Nem is jutalmazott meg bennünket a segítségünkért!”

⁴³ „Akármit is mondotok, nekünk tízszer akkora jogunk^[f] van Dávid királyhoz, mint nektek! — vitatkoztak az izráeliek. — Miért néztek le bennünket? Nem mi tanácsoltuk először, hogy királyunkat hazahozzuk?”

Így vitatkoztak, de végül a júdai férfiak szava erősebbnek bizonyult az izraeliek beszédénél.