Add parallel Print Page Options

Ezek után hosszas háborúskodás folyt Saul és Dávid hívei között. Ennek során Dávid egyre erősödött, a Saul tábora pedig egyre fogyatkozott.

Dávidnak Hebronban született fiai

Mialatt Dávid Hebronban uralkodott, fiai születtek.

Elsőszülöttje Amnón volt, a jezréeli Ahinóam fia.

Második fiát Kileábnak hívták, akit Abigail szült. (Abigail a kármeli Nábál özvegye volt, mielőtt Dávidhoz ment feleségül.)

Harmadik fia Absolon, akinek anyja, Maaká, Gesúr királyának, Talmajnak leánya volt.

Negyedik fia, Adónijja, akinek anyját Haggitnak hívták.

Ötödik fiát, Sefatját, Abitál szülte Dávidnak.

Hatodik fia, Jitreám, akinek anyja, Egla, szintén Dávid felesége volt.

Tehát ez a hat fia született Dávidnak hebróni uralkodása alatt.

Abner átpártol Dávidhoz

Mialatt folyt a háborúskodás Saul hívei és Dávid pártja között, Abner egyre nagyobb befolyásra tett szert Saul hívei között.

Korábban Saulnak volt egy Ricpá nevű ágyasa, Ajjá leánya. Egyszer Esbaal szemére vetette Abnernak: „Miért háltál együtt apám ágyasával, Ricpával?”

Emiatt Abner nagyon megsértődött, és haragosan így válaszolt: „Hát áruló vagyok én,[a] hogy így beszélsz velem?! Mindeddig hűségesen szolgáltam apád, Saul pártját és rokonait! Nem szolgáltattalak ki Dávidnak, te meg szemrehányást teszel nekem egy asszony miatt? 9-10 Tudod, hogy az Örökkévaló megesküdött Dávidnak, hogy elveszi a királyságot Saultól és a családjától, és Dávidnak adja. Megesküdött, hogy Dávid fog királyként uralkodni egész Izráel és Júda fölött Dántól Beérsebáig.[b] Isten engem úgy segítsen, hogy én ezt most véghez is viszem!” 11 Esbaal erre nem mert semmit szólni, mert félt Abnertől.

12 Ezután Abner követeket küldött Dávidhoz, hogy mondják meg neki Abner nevében: „Kié ez az ország? Köss velem szövetséget, és segítségedre leszek, hogy egész Izráelt uralmad alá hajtsam!”

13 Dávid így válaszolt a követek útján: „Jól van, szövetséget kötök veled, de egy feltétellel: addig ne jöjj hozzám, amíg Mikált, Saul leányát magaddal nem hozod.”

14 Ezután Dávid követeket küldött Esbaalhoz, Saul fiához, ezzel az üzenettel: „Küldd vissza a feleségemet, Mikált, akiért 100 filiszteust öltem meg!”[c]

15 Esbaal elküldte az embereit, hogy vegyék el Paltiéltől, Lais fiától Mikált. 16 Mikál férje, Paltiél sírva kísérte Mikált Bahúrim városáig, de onnan Abner visszaküldte, s akkor Paltiél hazament.

17 Abner tanácskozott Izráel vezető embereivel, és azt mondta nekik: „Már eddig is azt akartátok, hogy Dávid legyen a királyotok, nem így van? 18 Most itt az alkalmas idő! Tegyétek királyotokká, hiszen az Örökkévaló mondta róla: »Szolgám, Dávid által szabadítom meg népemet, Izráelt a filiszteusok hatalmából és az összes többi ellenségüktől is.«” 19 Hasonlóképpen beszélt Abner Benjámin törzsének vezetőivel is.

Azután elment Dávidhoz Hebronba, és elmondta neki, amiben Izráel vezetőivel és Benjámin vezetőivel megegyeztek. 20 Húsz férfi kíséretével érkezett Abner Dávidhoz, aki vendégül látta őket.

21 Ezután Abner ezt mondta Dávidnak: „Uram, Királyom, akkor most elindulok, és egész Izráelt összegyűjtöm ide, hogy szövetséget kössenek veled. Azután szíved kívánsága szerint az egész nép és az egész ország királya leszel.”

Dávid békességben elbocsátotta Abnert, ő pedig elindult.

Jóáb meggyilkolja Abnert

22 Alighogy Abner elment, megérkezett Jóáb, aki egy portyázásról tért vissza Dávid csapatával és nagy zsákmánnyal. Ekkor Abner már nem volt Hebronban, mert Dávid békességgel elbocsátotta. 23 Jóáb csak ekkor tudta meg, hogy Abner nem sokkal azelőtt a királynál járt, aki békében elengedte.

24 Ezt hallva Jóáb a királyhoz sietett, és szemrehányást tett neki: „Mit tettél? Abner itt járt, és te futni hagytad?! 25 Hiszen ismered őt! Tudod, hogy csak azért jött ide, hogy becsapjon, kikémlelje a csapataidat, és mindent, amit teszel!”

26 Azután Jóáb otthagyta a királyt, és követeket küldött Abner után, hogy hívják vissza. Erről azonban Dávid nem tudott semmit.

Jóáb küldöttei a Szirá-kútnál érték utol Abnert, aki visszatért velük Hebronba. 27 Jóáb már várta a város kapujánál, és mikor Abner odaért, félrehívta, mintha titokban akarna mondani valamit. Akkor azonban hirtelen leszúrta a gyanútlan Abnert, aki azonnal meghalt. Így állt rajta bosszút azért, mert korábban Abner megölte Aszáélt, Jóáb testvérét.

Dávid elsiratja Abnert

28 Amikor ezt Dávid megtudta, kijelentette: „Az Örökkévaló a tanú rá, hogy én és a népem teljesen ártatlanok vagyunk Abner, Nér fia meggyilkolásában! 29 A gyilkosság bűne Jóábot terheli és a családját. Soha ki ne fogyjon Jóáb egész családjából a beteg[d], a nyomorék, aki harcban esik el, és aki éhezik!”

30 Jóáb és testvére, Abisaj azért gyilkolta meg Abnert, mert bosszút akartak állni rajta a testvérükért, Aszáélért, akit Abner harc közben ölt meg a gibeoni csatában.

31 Dávid megparancsolta Jóábnak és a seregének, hogy mindenki szaggassa meg ruháját, és öltsön zsákruhát — így fejezzék ki gyászukat Abner halála miatt. A király és emberei mind részt vettek Abner temetésén, 32 és valamennyien hangosan megsiratták. Abnert Hebronban temették el.

33 Dávid ezt a siratóéneket énekelte akkor:

„Jaj, Abner! Miért kellett úgy meghalnod,
    mint egy gyalázatos bűnözőnek?
34 Hiszen kezed nem volt megkötözve,
    lábad sem volt bilincsbe verve!
Álnoksággal öltek meg téged a gonoszok!”

Ekkor az egész nép hangosan zokogott, úgy siratták Abnert.

35 A temetés után az emberek Dávidot étellel kínálták, de ő visszautasította, és megesküdött: „Isten engem úgy segítsen, hogy nem eszem[e] egy falatot sem napnyugta előtt!” 36 Ennek híre ment a nép között, és mindenki helyeselte — mint Dávid tetteit általában. 37 Ebből értette meg Izráel egész népe azon a napon, hogy Dávid nem volt részes Abner meggyilkolásában.

38 Ezután Dávid azt mondta szolgáinak: „Bizony, ma egy nagy fejedelem, Izráel egyik vezetője esett el! 39 Bár felkent király vagyok, de erőtlen. Cerúja fiai[f] erőszakosabbak nálam! Az Örökkévaló fizessen meg annak, aki gonoszul cselekszik — úgy, ahogy megérdemli!”

Footnotes

  1. 2 Sámuel 3:8 Hát… én Szó szerint: „A júdai kutyák feje/vezetője vagyok én?”
  2. 2 Sámuel 3:9 Dántól Beérsebáig Ez a kifejezés az ország földrajzi szélső pontjaira utal, vagyis: „az egész ország területén”.
  3. 2 Sámuel 3:14 akiért… meg Vagy: „… akiért 100 filiszteus halálával fizettem!” Lásd 1Sám 18:20–30; 25:44.
  4. 2 Sámuel 3:29 beteg Szó szerint: „aki folyásos betegségben és rosszindulatú bőrbetegségben szenved”. Az ilyen betegség miatt az illető tisztátalannak számított.
  5. 2 Sámuel 3:35 nem eszem Ezzel a böjttel akart nagyobb nyomatékot adni gyászának, és annak, hogy nem részes Abner halálában.
  6. 2 Sámuel 3:39 Cerúja fiai Vagyis: Jóáb, és a testvére, Abisaj — akik Dávid hadvezérei voltak.