Add parallel Print Page Options

17 Az Úr így szólt Mózeshez:

Mondd meg Eleázárnak, Áron főpap fiának, hogy szedje ki a szenesserpenyőket a tűzből, a tüzet pedig szórd széjjel, mert meg van szentelve.

Ezeknek a bűnös lelkeknek a szenesserpenyőiből készítsetek vékonyra vert lapokat az oltár beborítására, mivel az Úr színe elé vitték őket, és ezért szentek. Legyenek jelül Izráel fiai számára.

Fogta azért Eleázár pap a réz-serpenyőket, amelyeket odavittek azok, akik elégtek, és vékonyra verte azokat az oltár beborítására,

emlékeztetőül Izráel fiainak, hogy senki se merjen közeledni az Úrhoz, aki illetéktelen, mert nem Áron utódai közül való, és mégis illatáldozatot akar bemutatni. Ne járjanak úgy, mint Kórah és csoportja, akiket előre figyelmeztetett Mózes által az Úr.

Másnap így zúgolódott Izráel fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen: Ti öltétek meg az Úr népét!

Amikor összegyűlt a közösség Mózes és Áron ellen, és a kijelentés sátra felé fordultak, hirtelen betakarta azt a felhő, és megjelent az Úr dicsősége.

Mózes és Áron odament a kijelentés sátra elé.

Az Úr így beszélt Mózeshez:

10 Húzódjatok félre ettől a közösségtől! Hadd semmisítsem meg őket egy pillanat alatt! Ők pedig arcra borultak.

11 Akkor ezt mondta Mózes Áronnak: Fogd a szenesserpenyőt, tégy bele tüzet az oltárról, rakj rá füstölőszert, vidd hamar a közösséghez, és végezz engesztelést értük, mert megharagudott az Úr, és elkezdődött a csapás.

12 Fogta azért Áron a szenesserpenyőt, ahogyan Mózes meghagyta, és a gyülekezet közé futott, mert már meg is kezdődött a csapás a népen. Füstölőszert tett rá, és engesztelést végzett a népért.

13 Megállt a holtak és az élők között, és megszűnt a csapás.

14 Tizennégyezer-hétszázan haltak meg a csapás miatt, azokon kívül, akik a Kórah dolga miatt haltak meg.

15 Ekkor visszatért Áron Mózeshez, a kijelentés sátrának a bejáratához, és megszűnt a csapás.

Áron vesszeje kivirágzik

16 Az Úr így beszélt Mózeshez:

17 Szólj Izráel fiaihoz, és végy egy-egy vesszőt nagycsaládjaik minden vezető emberétől, összesen tizenkét vesszőt. Mindegyiknek a nevét írd föl a maga vesszejére.

18 Áron nevét a Lévi vesszejére írd, mert mindegyik vessző egy nagycsalád fejéé.

19 Azután tedd le azokat a kijelentés sátrában a bizonyság elé, ahol kijelentem magam nektek.

20 Annak a férfinak a vesszeje, akit kiválasztok, ki fog virágzani. Így csendesítem le Izráel fiainak a zúgolódását, akik zúgolódtak ellenetek.

21 Elmondta ezt Mózes Izráel fiainak, és minden vezető ember átadott neki egy-egy vesszőt. Nagycsaládonként egy vezetőre egy vessző jutott, összesen tizenkét vessző. Áron vesszeje is ott volt a vesszők között.

22 Mózes elhelyezte a vesszőket az Úr színe elé, a bizonyság sátrában.

23 Amikor másnap Mózes bement a bizonyság sátrába, látta, hogy a Lévi házából való Áron vesszeje kivirágzott, bimbót fakasztott, virágot növelt, és mandulát érlelt.

24 Ekkor Mózes kihozott minden vesszőt az Úr színe elől Izráel fiaihoz. Megnézték, és mindegyik elvitte a maga vesszejét.

25 Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Vidd vissza Áron vesszejét a bizonyság elé megőrzés végett, jelül a lázadóknak, és vess véget zúgolódásuknak, hogy ne haljanak meg.

26 Mózes egészen úgy cselekedett, ahogyan megparancsolta neki az Úr.

27 Akkor ezt mondták Izráel fiai Mózesnek: Lásd, elpusztulunk, elveszünk, mindnyájan elveszünk!

28 Mindenki meghal, aki közeledni mer az Úr hajlékához! Vajon mindnyájunknak el kell pusztulnunk?!

17  És szóla az Úr Mózesnek, mondván:

Szólj Izráel fiainak, és végy tõlök egy-egy vesszõt az õ atyáiknak háza szerint; az õ atyáik házának valamennyi fejedelmétõl tizenkét vesszõt; és kinek-kinek a nevét írd fel az õ vesszejére.

Az Áron nevét pedig írd a Lévi vesszejére: mert egy vesszõ [esik] az õ atyjok házának fejéért.

És tedd le azokat a gyülekezet sátorában a bizonyság [ládája] elé, a hol megjelenek néktek.

És lesz, hogy annak a férfiúnak vesszeje, a kit elválasztok, kihajt; így hárítom el magamról Izráel fiainak zúgolódásait, a melyekkel zúgolódnak ti ellenetek.

Szóla azért Mózes Izráel fiainak, és adának néki mind az õ fejedelmeik egy-egy vesszõt egy-egy fejedelemért; az õ atyáiknak háza szerint tizenkét vesszõt; az Áron vesszeje is azok között a vesszõk között vala.

És letevé Mózes a vesszõket az Úr elé a bizonyság sátorában.

És lõn másnap, hogy beméne Mózes a bizonyság sátorába; és ímé kihajtott vala a Lévi házából való Áronnak vesszeje, és hajtást hajtott, és virágot növelt, és mandolát érlelt.

És kihozá Mózes mind azokat a vesszõket az Úr színe elõl mind az Izráel fiai elé, és miután megnézték vala, vevé kiki az õ vesszejét.

10 És monda az Úr Mózesnek: Vidd vissza az Áron vesszejét a bizonyság [ládája] elé, hogy õriztessék ott a lázadó fiaknak jegyül, hogy megszünjék az én ellenem való zúgolódások, hogy meg ne haljanak.

11 És megcselekedé Mózes; a mint parancsolta vala az Úr néki, akképen cselekedék.

12 És szólának Izráel fiai Mózesnek, mondván: Ímé pusztulunk, veszünk, mi mindnyájan elveszünk!

13 Valaki közel járul az Úrnak sátorához, meghal. Avagy mindenestõl elpusztulunk-é?!