Apostolok 7
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
István védekező beszéde
7 A főpap ekkor megkérdezte Istvántól: „Igaz ez?” 2 Ő pedig így válaszolt: „Testvérek és atyák, hallgassatok rám! A dicsőséges Isten megjelent ősapánknak, Ábrahámnak, amikor ő Mezopotámiában lakott, s még nem költözött Háránba. 3 Isten így szólt hozzá: »Hagyd el országodat és rokonaidat, és menj abba az országba, amelyet majd én mutatok neked!«[a] 4 Ekkor Ábrahám kiment a káldeusok országából[b], és Hárán városába költözött. Ott az apja meghalt. Azután Isten elvezette Ábrahámot ebbe az országba, ahol ti most éltek. 5 Akkor nem adott neki saját birtokot ebből a földből, még egy talpalatnyit sem. Azonban megígérte, hogy majd neki és leszármazottjainak fogja adni, pedig akkor Ábrahámnak még nem volt gyermeke.
6 Ezt mondta neki Isten: »Utódaid idegenek és menekültek lesznek egy másik országban. Ott rabszolgasorba kényszerítik, és nyomorgatják majd őket négyszáz évig. 7 Én azonban megbüntetem azt a népet, amely rabszolgákká teszi őket, s azután majd kijönnek abból az országból, és ezen a helyen fognak imádni engem.«[c]
8 Isten szövetséget kötött Ábrahámmal, és ennek a jele volt a körülmetélés. Ezután született Ábrahám fia, Izsák, akit apja körülmetélt születése után nyolc nappal. Izsák is így tett a fiával, Jákóbbal. Azután Jákób is körülmetélte tizenkét fiát, akik a mi ősapáink.
9 Ezek az ősapáink irigykedtek Józsefre, a testvérükre, és eladták őt rabszolgának Egyiptomba. De Isten ott is vele volt, 10 megszabadította minden bajból, majd bölccsé és kedvessé tette őt Egyiptom királya, a fáraó előtt. Ezért a fáraó Józsefre bízta egész országának kormányzását, és a királyi palota szolgáinak irányítását is. 11 Ezután nagy szárazság és éhínség következett egész Egyiptomban és Kánaánban.
Nem volt mit enni ősapáinknak sem, 12 de Jákób meghallotta, hogy Egyiptomban van ennivaló. Ezért odaküldte ősapáinkat, akik ekkor jártak először Egyiptomban. 13 Amikor másodszor jártak ott, József felfedte kilétét a testvérei előtt. Ekkor a fáraó is megismerte József származását és családját. 14 Ezután József szolgákat küldött, hogy hozzák el Egyiptomba Jákóbot, az édesapját, és egész rokonságát, összesen hetvenöt főt. 15 Így költözött Jákób Egyiptomba, és ott is halt meg, akárcsak ősapáink. 16 Később a holttestüket visszavitték Sikembe, és abba a sírba temették, amelyet még Ábrahám vett Sikemben ezüstért Emór fiaitól.
17 Amikor már közeledett az idő, hogy Isten teljesítse Ábrahámnak tett ígéretét, népünk nagyon megszaporodott Egyiptomban. 18 Ekkor egy olyan király kezdett uralkodni, aki már nem ismerte Józsefet. 19 Ez a király gonoszul és kegyetlenül bánt népünkkel, mert megparancsolta, hogy tegyék ki a házból az újszülötteket, hogy azok magukra hagyva elpusztuljanak. 20 Abban az időben született Mózes, aki kedves volt Istennek. A szülei három hónapig otthon nevelték, 21 azután kitették a házukból és magára hagyták. A király leánya azonban megtalálta a gyermeket, és úgy nevelte fel, mint a saját fiát. 22 Mózest megtanították az egyiptomiak minden tudományára. Kiváló volt mind a beszédében, mind a tetteiben.
23 Amikor negyvenéves lett, arra gondolt, hogy meglátogatja a testvéreit, Izráel népét. 24 Közben látta, hogy az egyik egyiptomi ütlegeli az egyik izráeli férfit. Ekkor Mózes megvédte az izráelit, bosszút állt érte, és megölte az egyiptomit. 25 Azt gondolta, hogy a testvérei majd megértik, hogy Isten általa akarja Izráel népét megszabadítani, de azok nem értették meg.
26 Másnap Mózes akkor ment hozzájuk, amikor éppen verekedtek, és így próbálta kibékíteni őket: »Férfiak, ti testvérek vagytok! Miért bántjátok egymást?« 27 De aki bántotta a másikat, félrelökte Mózest, és azt mondta neki: »Ki tett téged vezetővé és bíróvá fölöttünk? 28 Vagy talán engem is meg akarsz ölni, mint tegnap azt az egyiptomit?!«[d] 29 Amikor Mózes ezt meghallotta, elfutott, és sokáig Midján földjén lakott, mint egy menekült. Ott azután két fia született.
30 Negyven évvel később a Sínai-hegy melletti pusztában egy égő bokor lángjaiban megjelent Mózesnek egy angyal. 31 Mózes meglátta, és nagyon elcsodálkozott. Amikor odament, hogy közelebbről is megnézze, az Örökkévaló hangját hallotta: 32 »Én vagyok ősapáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene.« Mózes reszketett a félelemtől, és nem mert odanézni.[e]
33 Ekkor így szólt hozzá az Örökkévaló: »Vedd le a sarudat, mert ahol állsz, az szent föld!« 34 Azután így folytatta: »Közelről figyeltem, és jól láttam népem minden szenvedését Egyiptomban. Meghallottam panaszkodásukat, és lejöttem, hogy megszabadítsam őket. Most pedig jöjj ide Mózes, elküldelek téged Egyiptomba!«[f]
35 Azt a Mózest, akit elutasítottak, és akinek azt mondták: »Ki tett téged vezetővé és bíróvá?«[g], igen, éppen őt küldte el Isten vezetőnek és szabadítónak — annak az angyalnak a segítségével, aki az égő bokorban megjelent neki. 36 Ez a Mózes volt az, aki kivezette Izráel népét Egyiptomból, közben jeleket és csodákat tett Egyiptomban, a Vörös-tengernél és a pusztában negyven éven keresztül.
37 Ez a Mózes mondta Izráel népének: »Isten egy prófétát fog nektek adni, aki olyan lesz, mint én, és közületek való lesz.«[h] 38 Ez a Mózes az, aki a pusztában közbenjáró volt őseink közössége és a között az angyal között, aki a Sínai-hegyen szólt hozzá. Mózes élő és élet-adó igéket kapott Istentől, hogy azokat továbbadja nekünk.
39 De ősapáink nem engedelmeskedtek Mózesnek, hanem elutasították, és vissza akartak menni Egyiptomba. 40 Azt mondták Áronnak: »Mózes kivezetett bennünket Egyiptomból, de nem tudjuk, mi történt vele. Ezért készíts nekünk isteneket, hogy azok vezessenek minket.«[i] 41 Ekkor egy bikaborjút formázó szobrot készítettek, és áldozatokat mutattak be ennek a bálványnak. Azt ünnepelték, amit a saját kezükkel készítettek. 42 Ezért Isten elfordult tőlük, és hagyta, hogy azokat a hamis isteneket imádják, akik a magasban vannak. Ez így van megírva a próféták könyvében, ahol Isten ezt mondja:
»Ó Izráel, nem nekem adtál áldozati állatokat
és ajándékokat a pusztában negyven évig,
43 hanem a Molok sátrát hordoztad,
és a te istened, Romfa, csillag alakú bálványát,
amelyeket magadnak készítettél, hogy azokat imádd.
Emiatt Babilonon túlra űzlek benneteket!«[j]
44 A Szent Sátor[k] ott volt ősapáinkkal a pusztában. Isten megmondta és megmutatta Mózesnek, hogyan készítse el ezt, és pontosan úgy is készítették el. 45 Később, Józsué vezetésével ősapáink elfoglalták ezt a földet. Isten kiűzte előlük azokat a népeket, akik itt laktak. Amikor őseink ide költöztek, magukkal hozták ezt a Szent Sátrat is, és az megmaradt egészen Dávid király idejéig. 46 Dávid nagyon kedves volt Istennek, és azt kérte tőle, hogy templomot építhessen neki, a Jákób Istenének.[l] 47 Mégis Salamon építette fel a Templomot.
48 De a Magasságos Isten nem olyan templomban lakik, amit emberek építenek. Amint a próféta[m] is mondja:
»Azt mondja az Örökkévaló:
49 A Menny a trónom,
és a Földön pihen lábam.
Miféle házat építhetnétek nekem,
milyen helyet, ahol megpihenjek?
50 Talán nem az én kezem teremtette mindezeket?«”[n]
51 István így folytatta: „Ti, kemény nyakúak! Csak a testetek van körülmetélve, de a szíveteket nem adtátok Istennek, és nem hallgattatok rá! Ti mindig ellenkeztetek a Szent Szellemmel, akárcsak őseitek! Éppen olyanok vagytok, mint ők! 52 A próféták közül kit nem bántalmaztak és üldöztek ősapáitok? Megölték azokat a prófétákat, akik előre hirdették az »Igazságos«, a Messiás eljövetelét! Ti pedig most elárultátok, és meggyilkoltátok őt is, az »Igazságost«. 53 Ti vagytok, akik angyalok segítségével kaptátok a Törvényt, mégsem tartottátok meg!”
Istvánt megkövezik
54 Ezt hallva a vallási vezetők annyira megharagudtak Istvánra, hogy a fogukat csikorgatták dühükben. 55 István pedig megtelt Szent Szellemmel, és amint felnézett, meglátta Isten dicsőségét és Jézust, aki Isten jobb oldalán állt. 56 Felkiáltott: „Nézzétek! Látom a megnyílt Mennyet, és az Emberfiát Isten jobb oldalán állni!”
57 Ekkor mind kiabálni kezdtek, befogták a fülüket, és Istvánra rohantak. 58 Kilökdösték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű fiatalember lábához tették a köpenyüket. 59 Miközben hullottak rá a kövek, István így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz a szellememet!” 60 Majd térdre esett, és hangosan kiáltotta: „Uram, bocsásd meg nekik ezt a bűnt!” Miután ezt mondta, meghalt.
Footnotes
- Apostolok 7:3 Idézet: 1Móz 12:1.
- Apostolok 7:4 kaldeusok országa Más néven: „Babilon”, azaz Mezopotámia déli része. Lásd 7:2.
- Apostolok 7:7 Idézet: 1Móz 15:14; 2Móz 3:12.
- Apostolok 7:28 Idézet: 2Móz 2:14.
- Apostolok 7:32 Idézet: 2Móz 3:6.
- Apostolok 7:34 Idézet: 2Móz 3:5, 7, 8, 10.
- Apostolok 7:35 Idézet: 2Móz 2:14.
- Apostolok 7:37 Idézet: 5Móz 18:15.
- Apostolok 7:40 Idézet: 2Móz 32:1.
- Apostolok 7:43 Idézet: Ám 5:25–27.
- Apostolok 7:44 Szent Sátor Szó szerint: „A Bizonyságtétel Sátora”. Lásd a Szójegyzékben.
- Apostolok 7:46 Jákób Istenének Néhány kéziratban: „Jákób házának” (vagyis Izráel népének).
- Apostolok 7:48 próféta Ézsaiás, Isten egyik legnagyobb prófétája, aki Kr.e. 750–680 között szolgált.
- Apostolok 7:50 Idézet: Ézs 66:1–2.
Apostolok 7
Hungarian Károli
7 Monda pedig a fõpap: Vajjon így vannak-é hát ezek?
2 Õ pedig monda: Férfiak, atyámfiai és atyák, halljátok meg! A dicsõségnek Istene megjelenék a mi atyánknak, Ábrahámnak, mikor Mezopotámiában vala, minekelõtte Háránban lakott,
3 És monda néki: Eredj ki a te földedbõl és a te nemzetséged közül, és jer arra a földre, a melyet mutatok néked.
4 Akkor kimenvén a Káldeusok földébõl, lakozék Háránban: és onnét, minekutána megholt az õ atyja, kihozta õt e földre, a melyen ti most laktok:
5 És nem adott néki abban örökséget csak egy lábnyomnyit is: és azt ígérte, hogy néki adja azt birtokul és az õ magvának õ utána, holott nem vala néki gyermeke.
6 Szólt pedig az Isten akképen, hogy az õ magva zsellér lészen idegen földön, és szolgálat alá vetik azt, és nyomorgatják, négyszáz esztendeig.
7 De azt a népet, melynek szolgálnak, én megítélem, monda az Isten: és ezek után kijõnek, és szolgálnak nékem e helyen.
8 És adta néki a körülmetélés szövetségét: és így nemzé Izsákot, és körülmetélé õt nyolczadnapon; és Izsák Jákóbot, és Jákób a tizenkét pátriárkhát.
9 A pátriárkhák pedig irígységbõl eladák Józsefet Égyiptomba; de Isten vele vala,
10 És megszabadítá õt minden nyomorúságából, és ada néki kedvességet és bölcseséget a Faraó elõtt, Égyiptom királya elõtt, ki õt Égyiptom fölé és az õ egész háza fölé kormányzóul állatá.
11 Következék pedig éhség Égyiptom és Kanaán egész földére, és nagy nyomorúság; és nem találnak vala eledelt a mi atyáink.
12 Mikor pedig meghallotta Jákób, hogy Égyiptomban van gabona, elküldé elõször a mi atyáinkat.
13 És második alkalommal fölismerék Józsefet testvérei, és a Faraó megtudá a József nemzetségét.
14 És József elküldvén, magához hívatá az õ atyját, Jákóbot, és egész hetvenöt lélekbõl álló nemzetségét.
15 Leméne azért Jákób Égyiptomba, és meghala õ és a mi atyáink;
16 És elvitetének Sikembe, és helyheztetének a sírba, melyet Ábrahám vett vala ezüstpénzen, Emmórnak, a Sikem [atyjának] fiaitól.
17 Mikor pedig elközelgetett az ígéretnek ideje, melyet Isten esküvel ígért Ábrahámnak, megnevekedék a nép és megsokasodék Égyiptomban,
18 Mindaddig, mígnem más király támada, ki nem ismeri vala Józsefet.
19 Ez a mi nemzetségünkkel álnokul bánva nyomorgatta a mi atyáinkat, hogy magzataikat kitétesse, hogy életben ne maradjanak.
20 Akkor születék Mózes, és ékes vala az Isten elõtt. Ez három hónapig atyja házában tartaték.
21 Mikor pedig kitétetett, a Faraó leánya felvevé, és felnevelé õt a saját fia gyanánt.
22 És Mózes taníttaték az Égyiptombeliek minden bölcseségére; és hatalmas vala beszédben és cselekedetben.
23 Mikor pedig negyvenéves kora betölt, eszébe jutott, hogy meglátogassa atyjafiait, az Izráel fiait.
24 És mikor látta, hogy egyik bántalommal illettetik, megoltalmazá, és az égyiptomi embert megölvén, bosszút álla azért, a ki bosszúsággal illettetett.
25 És azt gondolá, hogy az õ atyjafiai megértik, hogy az Isten az õ keze által ád nékik szabadulást; de azok nem értették meg.
26 Másnap meg olyankor jelent meg köztük, mikor összevesztek, és inté õket békességre, mondván: Férfiak, testvérek vagytok ti; miért illetitek egymást bosszúsággal?
27 De az, a ki felebarátját bántalmazta, elutasítá õt magától, mondván: Kicsoda tett téged fejedelemmé és bíróvá mi rajtunk?
28 Csak nem akarsz engem [is] megölni, miképen megöléd tegnap az égyiptomit?
29 E beszédre aztán Mózes elfuta és lõn jövevény a Midián földén, a hol két fia születék.
30 És negyven esztendõ elteltével megjelenék néki a Sínai hegy pusztájában az Úrnak angyala csipkebokornak tüzes lángjában.
31 Mózes pedig mikor meglátta, elcsodálkozék a látáson. Mikor pedig oda méne, hogy megszemlélje, lõn az Úrnak szava õ hozzá:
32 Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem meré megnézni.
33 Az Úr pedig monda néki: Oldozd le sarudat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld.
34 Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, mely Égyiptomban van, és az õ fohászkodásukat meghallgattam, és azért szállottam le, hogy õket megszabadítsam; most azért jõjj, elküldelek téged Égyiptomba.
35 Ezt a Mózest, a kit megtagadának, mondván: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? ezt az Isten fejedelmül és szabadítóul küldé angyal keze által, a ki megjelent néki a csipkebokorban.
36 Ez hozta ki õket, csodákat és jeleket tévén Égyiptomnak földében és a Verestengeren és a pusztában negyven esztendeig.
37 Ez ama Mózes, ki az Izráel fiainak ezt mondotta: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istentek, a ti atyátokfiai közül, mint engem: azt hallgassátok.
38 Ez az, a ki [ott] volt a gyülekezetben a pusztában a Sinai hegyen vele beszélõ angyallal és a mi atyáinkkal: ki élõ igéket võn, hogy nékünk adja;
39 A kinek nem akartak engedni a mi atyáink, hanem eltaszíták maguktól, és szívökben Égyiptom felé fordulának,
40 Ezt mondván Áronnak: Csinálj nékünk isteneket, kik elõttünk járjanak: mert ez a Mózes, ki minket Égyiptom földébõl kihozott, nem tudjuk, mi történt õ vele.
41 És borjúképet csinálának azokban a napokban, és áldozatot vivének a bálványnak, és gyönyörködének az õ kezeik csinálmányaiban.
42 Az Isten pedig elfordula, és adá õket, hogy szolgáljanak az ég seregének; a mint meg van írva a próféták könyvében: Vajjon áldozati barmokat és áldozatokat hoztatok-é nékem negyven esztendeig a pusztában, Izráelnek háza?
43 Sõt inkább hordoztátok a Molok sátorát, és a ti istenteknek, Remfánnak csillagát, a képeket, melyeket csináltatok, hogy azokat imádjátok: elviszlek azért titeket Babilónon túl.
44 A bizonyságnak sátora a mi atyáinknál volt a pusztában, a mint parancsolta az, a ki mondotta Mózesnek, hogy azt arra a mintára csinálja, melyet látott vala.
45 Melyet a mi atyáink átvévén, be is hoztak Józsuéval, mikor birodalmukba vették a pogányokat, kiket kiûzött az Isten a mi atyáink színe elõl, mind a Dávidnak napjaiig;
46 Ki kegyelmet talált az Isten elõtt, és könyörgött, hogy hajlékot találhasson a Jákób Istenének.
47 Salamon építe pedig néki házat.
48 De ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik, mint a próféta mondja:
49 A menny nékem ülõszékem, a föld pedig az én lábaimnak zsámolya; micsoda házat építhettek nékem? azt mondja az Úr, vagy melyik az én nyugodalmamnak helye?
50 Nem az én kezem csinálta-é mindezeket?
51 Kemény nyakú és körülmetéletlen szívû és fülû emberek, ti mindenkor a Szent Léleknek ellene igyekeztek, mint atyáitok, ti azonképen.
52 A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? és megölték azokat, a kik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek;
53 Kik a törvényt angyalok rendelésére vettétek, és nem tartottátok meg.
54 Mikor pedig ezeket hallották, szívükben dühösködnek és fogaikat csikorgatják vala õ ellene.
55 Mivel pedig teljes vala Szent Lélekkel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsõségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felõl,
56 És monda: Ímé látom az egeket megnyilni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felõl állani.
57 Felkiáltván pedig nagy fenszóval, füleiket bédugák, és egyakarattal reá rohanának;
58 És kiûzvén a városon kívül, megkövezék: a tanúbizonyságok pedig felsõruháikat egy Saulus nevezetû ifjú lábaihoz rakták le.
59 Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik és ezt mondja vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!
60 Térdre esvén pedig, nagy fenszóval kiálta: Uram, ne tulajdonítsd nékik e bûnt! És ezt mondván, elaluvék.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center