Add parallel Print Page Options

Az Úr angyala inti Izráelt

Az Úr angyala fölment Gilgálból Bókímba, és ezt mondta: Kivezettelek benneteket Egyiptomból, és behoztalak erre a földre, amelyet esküvel ígértem atyáitoknak, és azt mondtam: Nem bontom fel szövetségemet veletek soha,

de ti se kössetek szövetséget ennek a földnek a lakosaival, romboljátok le oltáraikat! Ti azonban nem hallgattatok szavamra. Hogy tehettétek ezt?

Azt is mondtam: Nem űzöm el őket előletek, hadd legyenek az oldalatokban, isteneik pedig legyenek nektek csapdául!

Amikor az Úr angyala elmondta ezeket a dolgokat Izráel fiainak, a nép hangos sírásra fakadt.

Ezért nevezték el azt a helyet Bókímnak. És áldozatot mutattak be ott az Úrnak.

Józsué halála és temetése

Amikor Józsué elbocsátotta a népet, Izráel fiai elmentek, mindegyik a maga örökségébe, hogy birtokba vegyék az országot.

A nép az Urat szolgálta Józsué egész életében, meg azoknak a véneknek az idejében, akik túlélték Józsuét, de látták az Úrnak minden nagy tettét, amit Izráelért végbevitt.

Azután meghalt Józsué, Nún fia, az Úr szolgája száztíz éves korában,

és eltemették öröksége területén, Timnat-Hereszben, az Efraim hegyvidékén, a Gaas-hegytől északra.

10 Az az egész nemzedék is atyái mellé került, és más nemzedék támadt utána, amely nem ismerte az Urat, sem tetteit, amelyeket Izráelért végbevitt.

A bírák

11 Izráel fiai azt cselekedték, amit rossznak lát az Úr, mert a Baalokat tisztelték.

12 Elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptomból, és más istenek után jártak a környező népek istenei közül, azokat imádták, és így ingerelték az Urat.

13 De amikor elhagyták az Urat, és a Baalt meg az Astárótot tisztelték,

14 föllángolt az Úr haragja Izráel ellen, és fosztogatók kezébe adta, hogy fosztogassák őket. Odaadta őket a körülöttük levő ellenségnek, úgyhogy nem tudtak többé ellenségeiknek ellenállni.

15 Valahányszor kivonultak, az Úr keze bajt hozott rájuk, ahogyan megmondta az Úr, és ahogyan megesküdött nekik az Úr. Így nagyon szorult helyzetbe jutottak.

16 Akkor bírákat támasztott az Úr, és azok megszabadították őket szorongatóik kezéből.

17 De bíráikra sem hallgattak, hanem más istenekkel paráználkodtak, és azokat imádták. Hamar letértek az útról, amelyen őseik jártak, akik hallgattak az Úr parancsolataira. Ők nem így cselekedtek.

18 Mert amikor az Úr bírákat támasztott nekik, maga az Úr volt a bíróval, és megszabadította őket ellenségeik kezéből, amíg az a bíró élt. Megkönyörült rajtuk az Úr, amikor panaszkodtak nyomorgatóik és sanyargatóik miatt.

19 De amikor meghalt a bíró, ismét romlottabbak lettek őseiknél, mert más istenek után jártak, azokat tisztelték, és azok előtt borultak le. Nem hagytak fel cselekedeteikkel és megátalkodott magatartásukkal.

20 Ilyenkor föllángolt az Úr haragja Izráel ellen, és ezt mondta: Mivel ez a nép megszegte szövetségemet, amelyre atyáikat köteleztem, és nem hallgatott szavamra,

21 én sem űzök ki többé senkit előlük a népek közül, amelyeket Józsué itt hagyott, amikor meghalt.

22 Mert velük fogom próbára tenni Izráelt: Vajon ragaszkodnak-e az Úr útjához, és azon járnak-e, ahogyan ragaszkodtak őseik; vagy pedig nem?

23 Ezért hagyta helyükön az Úr ezeket a népeket, és nem űzte ki őket azonnal, nem adta őket Józsué kezébe.

Felméne pedig az Úrnak angyala Gilgálból Bókimba, és monda: Én vezettelek fel titeket Égyiptomból, és hoztalak benneteket erre a földre, a mely felõl megesküdtem a ti atyáitoknak, és mondék: Nem bontom fel az én szövetségemet ti veletek soha örökké.

Csakhogy ti se kössetek frigyet ennek a földnek lakosival, rontsátok le az õ oltáraikat; de ti nem hallgattatok az én szómra. Miért cselekedtétek ezt?

Annakokáért azt mondom: Nem ûzöm el õket elõletek, hanem legyenek néktek [mint tövisek] a ti oldalaitokban, és az õ isteneik legyenek ti néktek tõr gyanánt.

És lõn, hogy mikor az Úrnak angyala ezeket mondá az Izráel minden fiainak: felemelé a nép az õ szavát és síra.

És elnevezték azt a helyet Bókimnak, és áldozának ott az Úrnak.

És elbocsátá Józsué a népet, és elmenének az Izráel fiai, kiki az õ örökségébe, hogy bírják a földet.

És a nép az Urat szolgálta Józsuénak egész életében, és a véneknek minden napjaiban, a kik hosszú ideig éltek Józsué után, a kik látták az Úrnak minden dolgait, melyeket cselekedett vala Izráellel.

És meghalt Józsué, a Nún fia, az Úr szolgája, száztíz esztendõs korában.

És eltemeték õt örökségének határában, Timnat-Héreszben, az Efraim hegyén, északra a Gaas hegyétõl.

10 És az az egész nemzetség gyûjteték az õ atyáihoz, és támadott más nemzetség õ utánok, a mely nem ismerte sem az Urat, sem az õ cselekedeteit, melyeket cselekedett Izráellel.

11 És gonoszul cselekedtek az Izráel fiai az Úrnak szemei elõtt, mert a Baáloknak szolgáltak.

12 És elhagyák az Urat, atyáik Istenét, a ki kihozta õket Égyiptom földébõl, és más istenek után jártak, a pogány népek istenei közül, a kik körülöttük voltak, és azok elõtt hajtották meg magukat, és haragra ingerelték az Urat.

13 És elhagyták az Urat, és szolgáltak Baálnak és Astarótnak.

14 És felgerjedett az Úrnak haragja Izráel ellen, és adá õket a ragadozók kezébe, és elragadozák õket, és adá õket a körülöttük való ellenségeik kezébe, és még csak megállani sem bírtak ellenségeik elõtt.

15 A hova csak kivonultak, mindenütt ellenök volt az Úr keze rontásukra, a mint megmondotta volt az Úr, és a mint megesküdt volt az Úr nékik. És igen megnyomorodának.

16 És támasztott az Úr bírákat, a kik megszabadíták õket szorongatóiknak kezébõl.

17 De bíráikra sem hallgattak, hanem más istenekkel paráználkodtak, és azoknak hajtották meg magukat, [és] hamar letértek az útról, a melyen atyáik jártak, kik az Úrnak parancsára hallgattak; õk nem cselekedtek így.

18 Mert mikor bírákat támasztott az Úr nékik, az Úr maga volt a bíróval, és megszabadította õket ellenségeik kezébõl a biró egész idejére, mert megindult az Úr panaszaikon, [melyeket emeltek] elnyomóik és szorongatóik miatt.

19 De [mihelyt] a bíró meghalt, visszatértek, és jobban megromlottak, mint atyáik; más istenek után jártak, azoknak szolgáltak, és azok elõtt hajtották meg magukat, föl nem hagytak cselekedeteikkel és nyakas magaviseletökkel.

20 Ezért felgerjedett az Úrnak haragja Izráel ellen, és monda: Mivelhogy általhágta ez a nemzetség az én szövetségemet, melyet atyáiknak parancsoltam, és nem hallgatott az én szavamra:

21 Én sem ûzök ki többé senkit sem elõlük azon pogányok közül, a kiket meghagyott Józsué, a mikor meghalt;

22 Hanem azok által kísértem Izráelt, ha [vajjon] megtartják-é az Úrnak útát, járván azon, a miképen megtartották az õ atyáik, avagy nem?

23 Ezért hagyta meg az Úr ezeket a pogányokat, és nem [is] ûzte ki hamar, és nem adta õket Józsué kezébe.

Az Örökkévaló angyala megjelenik

Az Örökkévaló angyala fölment Gilgálból Bókimba, és ezt mondta Izráel népének: „Én vezettelek ki benneteket Egyiptomból, és én hoztalak be erre a földre, amelyet esküvel ígértem őseiteknek. Azt mondtam nektek, hogy soha nem töröm meg a szövetséget, amelyet veletek kötöttem, de ti se kössetek szövetséget ennek a földnek lakosaival, hanem romboljátok le a bálványoknak épített oltáraikat! Miért nem hallgattatok a szavamra?

Emiatt most azt mondom nektek, hogy akik még megmaradtak közöttetek e föld lakói közül, azokat már nem fogom kiűzni előletek! Itt maradnak, és csapdává lesznek számotokra, isteneik meg tőrbe ejtenek titeket”.

Amikor Izráel egész népe hallotta az Örökkévaló angyalának szavát, hangosan fölkiáltottak, és keserves sírásra fakadtak. Emiatt nevezték el azt a helyet Bókimnak[a]. Ott azután áldozatot mutattak be az Örökkévalónak.

Józsué halála után Izráel bálványimádásba süllyed(A)

Azután Józsué elbocsátotta a népet, s minden törzs hazatért a saját területére, hogy azt birtokba vegye. Izráel az Örökkévalót követte és szolgálta Józsué egész életében, és még azután is, ameddig azok a vezetők éltek, akik Józsué társai voltak, de túlélték őt. Ezek a vezetők még látták az Örökkévaló hatalmas tetteit, amelyeket Izráelért vitt végbe. Ezután Józsué, Nún fia, az Örökkévaló szolgája 110 éves korában meghalt. A saját birtokán temették el, Timnat-Hereszben, amely Efraim hegyvidékén, a Gaas hegytől északra található.

10 Azután meghaltak azok is, akik Józsué kortársai voltak. Felnőtt egy új nemzedék, amelynek tagjai már személyes tapasztalatok alapján nem ismerték az Örökkévalót, sem az ő nagy tetteit, amelyeket Izráel népéért korábban véghezvitt. 11-13 Ebben az időben Izráel elhagyta az Örökkévalót, őseik Istenét, aki népüket kihozta Egyiptomból. Idegen istenekhez fordultak, előttük hajoltak meg, a Baálokat és Astárótot szolgálták, a környező nemzetek idegen isteneit. Azt tették, amit az Örökkévaló gonosznak tart, és ezzel haragra ingerelték őt.

14 Amikor az Örökkévaló haragra gyulladt Izráel ellen, kiszolgáltatta őket a körülöttük élő ellenségeiknek, akik megverték és kifosztották őket. Nem volt többé ereje Izráelnek, hogy megvédje magát. 15 Valahányszor harcba indultak, vereséget szenvedtek, mert az Örökkévaló ellenük fordult, pontosan úgy, ahogy ezt korábban esküvel erősítve megígérte. Így Izráel népe nagyon nyomorúságos és szorult helyzetbe került.

16 Az Örökkévaló mégis a segítségükre sietett, és vezetőket állított népe élére, akiket bíráknak neveztek. Általuk szabadította ki népét a nyomorgatóik kezéből. 17 Izráel népe azonban a bírák szavára sem hallgatott, hanem továbbra is idegen isteneket imádtak, és azok előtt hajoltak meg. Hamar letértek arról az útról, amelyen őseik jártak, akik még engedelmeskedtek az Örökkévaló parancsainak. Izráel azonban nem őket követte, hanem úgy viselkedett, mint a hűtlen feleség, aki megcsalja férjét.

18 Amikor az elnyomóik miatti nyomorúságában Izráel az Örökkévalóhoz kiáltott segítségért, az Örökkévaló megkönyörült rajtuk, és bírákat állított népe élére. Amíg az a bíró élt, az Örökkévaló vele volt, és így a bíró ki tudta szabadítani Izráelt ellenségeinek kezéből. 19 Miután azonban a bíró meghalt, a nép megromlott — jobban, mint az elődeik. Ismét visszatért az előbbi kerékvágásba: megint idegen isteneket imádtak, azokat követték és előttük hajoltak meg. Nem változtak meg, hanem makacsul a saját fejük után mentek, és korábbi életmódjukat folytatták.

20 Az Örökkévaló haragja ekkor ismét fellángolt Izráel ellen, és ezt mondta: „Mivel ez a nép megszegte szövetségemet, amelyet őseikkel kötöttem, és mivel nem engedelmeskedik szavamnak, 21 azért én sem fogom kiűzni előlük többé azokat az idegen nemzeteket, amelyeket Józsué meghagyott, amikor meghalt. 22 Így fogom próbára tenni Izráelt, vajon hűségesen az Örökkévaló útján akar-e járni, mint azt ősei tették, vagy nem”.

23 Ezért engedte az Örökkévaló, hogy ezek a nemzetek megmaradjanak azon a földön, és nem űzte ki őket azonnal. Ezért nem tudta Józsué legyőzni és kiűzni őket.

Footnotes

  1. Birák 2:5 Bókim Azt jelenti: „akik sírnak”.