Add parallel Print Page Options

Mika házibálványt készíttet

17 Élt egy férfi Efraim hegyvidékén, akit Mikának hívtak. Egyszer Mika azt mondta az anyjának: „Nézd, a saját fülemmel hallottam, hogy megátkoztad azt, aki ellopta tőled az 1 100 sékel[a] ezüstöt. Az az igazság, hogy én vettem el, de most visszaadom: itt van, tessék!”

„Áldjon meg az Örökkévaló, fiam!” — válaszolta az anyja.

Így hát Mika visszaadta az 1 100 sékel ezüstöt, s akkor az anyja ezt mondta: „Ezt az ezüstöt teljesen az Örökkévalónak szentelem a fiamért. Most pedig átadom az ezüstöt a fiamnak, hogy készíttessen belőle egy ezüsttel borított faragott szobrocskát!” Azután a fiához fordult: „Tessék, itt az ezüst!” De Mika ezt nem vállalta el, így az anya vitte el az ezüst egy részét, 200 sékelt[b] az ötvöshöz, és készíttetett vele egy öntött bálványszobrot, amelyet Mika házában helyeztek el. Mika épített a szobornak egy szentélyt, majd csináltatott néhány további házibálványt és efódot-szobrot is, azután az egyik fiát megtette papnak a családi szentélyben. Abban az időben még nem volt király Izráelben, és mindenki azt tette, amit a saját felfogása szerint helyesnek gondolt.

Ebben az időben élt egy fiatal lévita a Júda földjén lévő Betlehemben. De csak ideiglenesen tartózkodott ott, azután tovább vándorolt, hogy helyet találjon magának valahol. Eközben Efraim dombvidékére, Mika házához érkezett, aki megkérdezte tőle: „Honnan jössz?”

„Lévita vagyok, Betlehemből, Júda földjéről jövök — felelte ő. — Helyet és megélhetést keresek magamnak”.

10-12 „Akkor éppen jó helyen jársz! — mondta Mika. — Telepedj le nálam, legyél az én papom![c] Ha ezt elfogadod, gondoskodom ételedről, és kapsz évente 10 sékel[d] ezüstöt meg egy rend ruhát”.

A lévita beleegyezett, és Mika papja lett. Attól kezdve ott lakott a házában, ő meg úgy tekintette a fiatal lévitát, mintha a fia lett volna. 13 Mika elégedetten mondta: „Most már látom, hogy az Örökkévaló meg fog áldani, mert egy lévita lett a papom!”

Footnotes

  1. Birák 17:2 1 100 sékel Mai mértékkel kb. 13 kg.
  2. Birák 17:4 200 sékel Mai mértékkel kb. 2,4 kg.
  3. Birák 17:10 papom Szó szerint: „Legyél atyám és papom!”
  4. Birák 17:10 10 sékel Mai mértékkel kb. 12 dkg.