Add parallel Print Page Options

A világosság gyermekeiként járjatok!

Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei,

és éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk "áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként."

Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó;

se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség: ami nem illik, hanem inkább a hálaadás.

Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége a Krisztus és az Isten országában.

Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait.

Ne vegyetek tehát részt ezekben.

Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei.

A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.

10 Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak,

11 és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket.

12 Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen,

13 de mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz.

14 Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világos. Ezért mondja: "Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus."

Az alkalmas idő

15 Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen,

16 kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.

17 Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.

Igazi ünneplés

18 Ne részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt, hanem teljetek meg Lélekkel,

19 mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak,

20 és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.

Házastársak intése

21 Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében.

22 Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak;

23 mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője is.

24 De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben.

25 Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte,

26 hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje,

27 így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen.

28 Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti.

29 Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat,

30 minthogy tagjai vagyunk testének.

31 "A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté."

32 Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom.

33 De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.

Legyetek annakokáért követõi az Istennek, mint szeretett gyermekek:

És járjatok szeretetben, miképen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul.

Paráznaság pedig és akármely tisztátalanság vagy fösvénység ne is neveztessék ti közöttetek, a mint szentekhez illik;

Sem undokság, vagy bolond beszéd, vagy trágárság, melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás.

Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek, ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában.

Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel; mert ezekért jõ az Isten haragja a hitetlenség fiaira.

Annakokáért ne legyetek részesei ezeknek;

Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok.

(Mert a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van),

10 Meggondolván, mi legyen kedves az Úrnak.

11 És ne legyen közösségtek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat;

12 Mert a melyeket azok titokban cselekesznek, éktelen dolog csak mondani is.

13 Mindezek pedig megfeddetvén, a világosság által napvilágra jõnek; mert minden, a mi napvilágra jõ, világosság.

14 Annakokáért mondja: Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus.

15 Meglássátok annakokáért, hogy mimódon okkal járjatok, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek:

16 Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok.

17 Annakokáért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek, mi legyen az Úrnak akaratja.

18 És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel,

19 Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dícséretekben és lelki énekekben, énekelvén és dícséretet mondván szívetekben az Úrnak.

20 Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának.

21 Engedelmesek [legyetek] egymásnak Isten félelmében.

22 Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak.

23 Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanõ megtartója a testnek.

24 De miképen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképen az asszonyok is [engedelmesek legyenek] férjöknek mindenben.

25 Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért;

26 Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredõjével az íge által,

27 Hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsõségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplõ, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.

28 Úgy kell a férfiaknak szeretni az õ feleségöket, mint az õ tulajdon testöket. A ki szereti az õ feleségét, önmagát szereti.

29 Mert soha senki az õ tulajdon testét nem gyûlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképen az Úr is az egyházat;

30 Mert az Õ testének tagjai vagyunk, az Õ testébõl és az Õ csontjaiból valók.

31 Annakokáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az õ feleségéhez; és lesznek ketten egy testté.

32 Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok.

33 Hanem azért ti is egyen-egyen, ki-ki az õ feleségét úgy szeresse, mint önmagát; az asszony pedig [meglássa,] hogy félje a férjét.