Add parallel Print Page Options

Isten dicsősége elhagyja a Templomot

10 Felnéztem, és a kerubok feje fölötti kék színű drágakőhöz hasonló boltozaton[a] megláttam valamit, ami egy trónushoz hasonlított. Aki a trónon ült, ezt mondta a fehér ruhás írnoknak: „Menj be a forgó kerekek közé,[b] amelyek a kerubok alatt vannak! Töltsd meg mindkét kezed izzó parázzsal, amely a kerubok között ég, és szórd le a városra!”

Az írnok a szemem láttára odament a kerubokhoz, akik a Templom déli oldalán[c] álltak. A felhő betöltötte az egész belső udvart. Majd az Örökkévaló dicsősége, amely a kerubok fölött állt, fölemelkedett, és megállt a Templom ajtajában, a küszöb fölött. A felhő betöltötte a Templom belsejét, az Örökkévaló dicsőségének világossága pedig megvilágította az egész udvart. A kerubok szárnyainak hangja felerősödött, s olyan hangos lett, mint a Mindenható Isten mennydörgő hangja. Ez a hang egészen a külső udvarig elhallatszott.

Az Örökkévaló azt mondta a fehér ruhás írnoknak, hogy menjen, és vegyen abból az izzó parázsból, amely a kerubok és a forgó kerekek között ég. Ekkor ő odament és az egyik kerék mellett megállt. Az egyik kerub kinyújtotta kezét, izzó parazsat vett ki a tűzből, amely a kerekek között égett, és a fehér ruhás férfi kezébe tette, aki elvitte a parazsat. (Úgy láttam, hogy a keruboknak emberi karjuk és kezük volt a szárnyuk alatt.)

Azután megnéztem a kerekeket. Összesen négy volt, mindegyik kerub mellett egy-egy. Úgy tűnt, mintha ragyogó aranyszínű drágakőből készültek volna. 10 Mind a négy kerék egyforma volt, és mindet úgy szerkesztették, hogy a belsejében egy másik kerék is látszott. 11 Minden irányban tudtak haladni, de a kerubok nem fordultak sem jobbra, sem balra, amikor mozogtak. Mindig abba az irányba haladtak, amerre valamelyik arcuk nézett, de nem fordultak el semerre. 12 A kerubok egész testét szemek borították. Szemek voltak a hátukon, karjaikon, szárnyaikon, sőt, még a kerekeken is. Igen, még a négy keréken is szemek voltak körös-körül! 13 Ezeket a kerekeket a fülem hallatára „forgókerekeknek” nevezték.

14-15 Mindegyik kerubnak négy arca volt: az első kerub-arc, a második ember-arc, a harmadik oroszlán-arc, a negyedik sas-arc volt. (Ezeket a kerubokat láttam korábban a Kebár folyó melletti látomásomban[d] is.)

Azután a kerubok felemelkedtek a levegőbe, 16 és a kerekek is együtt mozogtak velük. Amikor a kerubok kiterjesztették a szárnyaikat, és felszálltak, a kerekek is velük szálltak, de nem fordultak meg azok sem. 17 Ha a kerubok mozdultak, a kerekek is velük együtt mozdultak. Ha a kerubok megálltak, a kerekek is, mert ezeknek a lényeknek a szelleme a kerekekben volt.

18 Majd az Örökkévaló dicsősége felemelkedett a Templom küszöbétől, és elhelyezkedett a kerubok fölött. 19 A kerubok kiterjesztették szárnyaikat, felszálltak, és a kerekek is velük mozogtak. Láttam, ahogyan elvonultak, de az Örökkévaló Temploma keleti kapujában még megálltak egy időre. Az Örökkévalónak, Izráel Istenének dicsősége fölöttük volt.

20 Ugyanezeket az élőlényeket láttam látomásban a Kebár folyó mellett is. Most értettem meg, hogy ezek kerubok voltak, akik Izráel Istenének dicsőségét hordozzák maguk fölött. 21 Mindegyiknek négy arca és négy szárnya volt, s ezenkívül emberi karhoz hasonló karjaik voltak a szárnyaik alatt. 22 A kerubok négy arca ugyanolyan volt, mint amilyeneket a Kebár folyó partján láttam látomásban. Mind egyenesen előre néztek, abba az irányba, amerre haladtak.

Footnotes

  1. Ezékiel 10:1 boltozat Ez a szó fordul elő az 1Móz 1:6–7-ben is az eredeti szövegben.
  2. Ezékiel 10:2 forgó… közé Lásd Ez 1-ben a jelenség teljesebb leírását.
  3. Ezékiel 10:3 déli oldal Vagy: „jobb oldal”.
  4. Ezékiel 10:14 Kebár… látomásomban Lásd Ez 1.