Add parallel Print Page Options

Címzés, üdvözlés

Pál és Timóteus, Krisztus Jézus szolgái, mindazoknak a Krisztus Jézusban hívő szenteknek, akik Filippiben vannak, püspökeikkel és diakónusaikkal együtt:

kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.

Hálaadás és könyörgés a gyülekezetért

Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok,

és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért,

mert közösséget vállaltatok az evangéliummal az első naptól fogva mind a mai napig.

Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.

Így kell gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket, mivel fogságomban is, az evangélium védelme és megerősítése közben is mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben.

Mert tanúm az Isten, mennyire vágyódom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szeretetével;

és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel;

10 hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára,

11 és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására.

Pál fogsága az evangélium terjedését szolgálja

12 Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja,

13 mert ismertté lett az egész testőrségben, és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincseimet,

14 úgyhogy az Úrban testvéreink többsége fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét.

15 Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból hirdetik a Krisztust:

16 ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem,

17 azok pedig számításból, nem tiszta lélekkel hirdetik a Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak nekem fogságomban.

Nekem az élet Krisztus!

18 Mert miről is van szó? Egyedül arról, hogy bármelyik módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok.

19 Mert tudom, hogy ez üdvösségemre válik a ti könyörgésetek és Jézus Krisztus Lelkének segítsége által.

20 Ezért várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem, akár életben maradok, akár meghalok.

21 Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!

22 Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor, hogy melyiket válasszam: nem tudom.

23 Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél;

24 de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak.

25 Erről meggyőződve tudom is, hogy életben maradok, és együtt maradok mindnyájatokkal, a hitben való növekedésetekre és örömötökre;

26 így méginkább dicsekedtek majd velem Krisztus Jézusban, amikor ismét megjelenek nálatok.

27 Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért,

28 és hogy semmiképpen meg nem rémültök az ellenfelektől. Ez nekik a kárhozat, nektek pedig az üdvösség jele lesz: mégpedig az Istentől.

29 Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte,

30 és hogy ugyanabban a küzdelemben álljatok, amelyet tőlem láttatok, és amelyet most rólam hallotok.

Pál és Timótheus, Jézus Krisztus szolgái, minden szenteknek a Krisztus Jézusban, a kik Filippiben vannak, a püspökökkel és diakónusokkal egyetemben:

Kegyelem néktek és békesség Istentõl, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.

Hálát adok az én Istenemnek, minden ti rólatok való emlékezésemben,

Mindenkor minden én könyörgésemben mindenitekért nagy örömmel könyörögvén,

Mivelhogy résztvettetek az evangyéliom ügyében az elsõ naptól fogva mind ez ideig;

Meg lévén gyõzõdve arról, hogy a ki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig:

A mint hogy méltó, hogy én ilyen értelemben legyek mindenitek felõl, azért, mert én szívemben hordalak titeket, mint a kik mind az én fogságomban, mind az evangyéliomnak oltalmazásában és megbizonyításában mindnyájan részestársaim vagytok a nékem adott kegyelemben.

Mert bizonyságom az Isten, mely igen vágyakozom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szerelmében.

És azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban-jobban bõvölködjék ismeretben és minden értelmességben;

10 Hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztusnak napjára;

11 Teljesek lévén az igazságnak gyümölcsével, melyet Jézus Krisztus [teremt] az Isten dicsõségére és magasztalására.

12 Tudtotokra akarom pedig adni, atyámfiai, hogy az én dolgaim inkább elõmenetelére lõnek az evangyéliomnak;

13 Annyira, hogy a Krisztusban híressé lett az én fogságom a testõrség egész házában és minden mások elõtt;

14 És többen az Úrban való atyafiak közül bízván az én fogságomban, nagyobb bátorsággal merik szólani az ígét.

15 Némelyek ugyan irígységbõl és versengésbõl is, de mások jóakaratból is hirdetik a Krisztust.

16 Némelyek versengésbõl prédikálják a Krisztust, nem tiszta lélekkel, azt hivén, hogy fogságom nyomorúságait [így] megnevelik;

17 De mások szeretetbõl, tudván, hogy én az evangyéliomnak oltalmazására rendeltettem.

18 Mert mit [mondjak?] csakhogy minden módon, akár színbõl, akár szívbõl, a Krisztus prédikáltatik: és én ennek örülök, sõt örülni is fogok.

19 Mert tudom, hogy ez nékem idvességemre lesz a ti könyörgéstek által és a Jézus Krisztus Lelkének segedelme által,

20 Amaz én esengõ várásom és reménységem szerint, hogy semmiben meg nem szégyenülök, hanem mint mindenkor, úgy most is nagy bátorsággal fog magasztaltatni Krisztus az én testemben, akár életem, akár halálom által.

21 Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.

22 De ha e testben való életem munkámat gyümölcsözteti: hogy melyiket válaszszam, meg sem mondhatom.

23 Mert szorongattatom e kettõ között, kívánván elköltözni és a Krisztussal lenni; mert ez sokkal inkább jobb;

24 De e testben megmaradnom szükségesebb ti érettetek.

25 És ebben bízva, tudom, hogy megmaradok és együtt maradok mindnyájatokkal a ti hitben való gyarapodástokra és örömötökre;

26 Hogy bõven dicsekedhessetek velem Krisztus Jézusban az én ti nálatok való újabb megjelenésem által.

27 Csakhogy a Krisztus evangyéliomához méltóan viseljétek magatokat, hogy akár oda menvén és látván titeket, akár távol lévén, azt halljam dolgaitok felõl, hogy megállotok egy lélekben, egy érzéssel viaskodván az evangyéliom hitéért;

28 És meg nem félemlvén semmiben az ellenségek elõtt: a mi azoknak a veszedelem jele, néktek pedig az üdvösségé, és ez az Istentõl [van;]

29 Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak hogy higyjetek Õ benne, hanem hogy szenvedjetek is Õ érette:

30 Ugyanolyan tusakodástok lévén, a milyent láttatok én nálam, és most hallotok én felõlem.