Add parallel Print Page Options

Akik hisznek Istenben, azok Ábrahám igazi gyermekei

Ó, ti ostoba galaták! Ki tudott ennyire félrevezetni titeket? Hiszen úgy hirdettük nektek Jézus Krisztus kereszthalálát, mintha a szemetek előtt feszítették volna meg őt! Mondjátok meg nekem igazán: vajon azért kaptátok-e a Szent Szellemet, mert megtartottátok a Törvény előírásait, vagy pedig azért, mert amikor hallottátok Jézusról az örömhírt, hittel elfogadtátok? Hogyan lehettek ennyire ostobák, hogy a Szent Szellemben elkezdett új életeteket most emberi erővel akarjátok folytatni? Olyan sok minden történt veletek! Talán minden hiába volt? Remélem, hogy nem! Mit gondoltok, Isten azért adja Szent Szellemét nektek, vagy azért munkálkodik hatalmas csodákkal köztetek, mert megtartottátok a Törvény előírásait? Nem! Hanem azért, mert amikor hallottátok az örömhírt Jézusról, hittetek benne.

Az Írások ugyanezt mondják Ábrahámról is: „Ábrahám hitt Istenben, aki elfogadta őt a hite alapján.”[a] Értsétek meg tehát, hogy akik hisznek és bíznak Istenben, azok Ábrahám igazi gyermekei! Az Írás előre megmondta, hogy Isten a zsidóságon kívülieket a hitük által fogja elfogadni. Ezt az örömhírt Isten jó előre kijelentette Ábrahámnak, amikor ezt ígérte neki: „Rajtad keresztül áldom meg a Föld összes népét.”[b] Ezt Ábrahám hittel elfogadta, s ezért Isten megáldotta őt — és a hívő Ábrahámmal együtt azokat is mind megáldja, akik maguk is hasonlóképpen hisznek.

10 Ellenben akik abban bíznak, hogy a Törvény előírásainak megtartása teszi őket Isten számára elfogadhatóvá, azokra átok nehezedik, amint meg van írva: „Átok sújt mindenkit, aki nem engedelmeskedik mindenben a Törvény előírásainak.”[c] 11 Azt pedig, hogy a Törvény megtartása által senki sem lesz Isten szemében elfogadható, világosan mondja az Írás: „Akit Isten elfogad, az a hite által fog élni.”[d] 12 A Törvény azonban nem a hitre épít, hiszen az Írás azt mondja: „Csak az élhet a Törvény által, aki megtartja azt.”[e] 13 Krisztus azonban kiváltott bennünket a Törvény átka alól, amikor helyettünk magára vette az átkot. Az Írás ezt így magyarázza:[f] „Átok sújt mindenkit, akit fára függesztve végeznek ki.”[g] 14 Így az Ábrahámnak ígért áldás Krisztus Jézusban a zsidóságon kívüli népekre is érvényes, hogy hitük által megkapják a megígért Szent Szellemet.

A Törvény és az ígéret

15 Testvéreim, hadd mondjak most egy példát a mindennapi életből: egy érvényes szerződést senki sem érvényteleníthet, és nem is egészíthet ki. 16 Isten ígéreteket tett Ábrahámnak és a leszármazottjának. Az Írásban nem azt olvassuk, hogy „leszármazottjainak”, többes számban, mintha sok emberről lenne szó, hanem egyes számban: „leszármazottodnak”, aki nem más, mint Krisztus. 17 Ezzel azt szeretném megértetni veletek, hogy az Istennel kötött Szövetséget a 430 évvel később adott Törvény nem tehette érvénytelenné. Így az Ábrahámnak tett ígéret a Törvény életbe lépése után is érvényben maradt. 18 Ha ugyanis a Törvény megtartásáért kapnánk örökséget, akkor az nem függne az ígérettől. Isten viszont az Ábrahámnak tett ígérete alapján, és azon keresztül áldotta meg Ábrahámot.

19 Akkor tehát mi a Törvény célja? Azért kaptuk, hogy rámutasson azokra a bűnökre, amelyeket az emberek elkövetnek. A Törvény addig működött, amíg el nem jött Ábrahám Leszármazottja, akiről az ígéret szólt. A Törvényt Isten adta az angyaloknak, ők pedig elhozták azt Mózesnek, aki közvetített Isten és az emberek között. 20 Közvetítőre akkor van szükség, ha két fél közötti megállapodásról van szó. Amikor viszont Isten egyoldalúan ígéreteket tett Ábrahámnak, nem kellett közvetítő.

A Mózesi Törvény végcélja Krisztus

21 Ez azt jelentené, hogy a Törvény Isten ígéretei ellen van? Szó sincs róla! Mert ha olyan törvényt kaptunk volna, amely képes lett volna életet adni, akkor annak alapján válhatnánk Isten számára elfogadhatóvá. 22 Az írott Törvény azonban az egész emberiséget a bűn rabságába zárta, hogy a megígért örökséget kizárólag a Jézus Krisztusban való hit által kaphassák meg azok, akik hisznek benne.

23 Mielőtt azonban elérkezett ez a hit, a Törvény őrzött bennünket, és egészen addig raboskodtunk, amíg Isten meg nem ismertette velünk az eljövendő hitet. 24 Így tehát Krisztus megérkezése előtt a Törvény volt a Krisztushoz vezető nevelőnk. Azóta viszont már hit által válhatunk Isten számára elfogadhatóvá. 25 Miután ez a hit megérkezett, többé nincs szükség arra, hogy a nevelőnk felügyeljen ránk.

26 Ti mindnyájan Isten gyermekei vagytok Krisztus Jézusban, és ez a hitetek által valósult meg, 27 mivel, aki Krisztusba merítkezett be, az Krisztust öltötte magára. 28 Ebben a tekintetben tehát nincs többé különbség zsidó és görög, rabszolga és szabad, vagy férfi és nő között, mert Krisztus Jézusban mindannyian egyek vagytok. 29 Ha pedig Krisztushoz tartoztok, akkor Ábrahám leszármazottjai vagytok, és egyúttal örökösei mindannak, amit Isten Ábrahámnak és a leszármazottjainak ígért.

Footnotes

  1. Galatákhoz 3:6 Idézet: 1Móz 15:6.
  2. Galatákhoz 3:8 Idézet: 1Móz 12:3.
  3. Galatákhoz 3:10 Idézet: 5Móz 27:26.
  4. Galatákhoz 3:11 Idézet: Hab 2:4.
  5. Galatákhoz 3:12 Csak… azt Lásd 3Móz 18:5.
  6. Galatákhoz 3:13 5Móz 21: 22–23 szerint, amikor valakit ki kell végezni, akkor az az ember átkozott, és a holttestét fel kell akasztani egy fára, hogy mindenki lássa ezt a szégyent. Pál azt mondja, hogy Jézus kivégzése is így történt.
  7. Galatákhoz 3:13 Idézet: 5Móz 21:23.

Óh balgatag Galátziabeliek, kicsoda ígézett meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, kiknek szemei elõtt a Jézus Krisztus úgy íratott le, [mintha] ti köztetek feszíttetett [volna] meg?

Csak azt akarom megtudni tõletek: a törvény cselekedeteibõl kaptátok-é a Lelket, avagy a hit hallásából?

Ennyire esztelenek vagytok? A mit Lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?

Annyit szenvedtetek hiába? ha ugyan hiába.

Annakokáért, a ki a Lelket szolgáltatja néktek, és hatalmas dolgokat mûvel bennetek, a törvény cselekedeteibõl, vagy a hit hallásából [cselekeszi-é?]

Miképen Ábrahám hitt az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul.

Értsétek meg tehát, hogy a kik hitbõl vannak, azok az Ábrahám fiai.

Elõre látván pedig az Írás, hogy Isten hitbõl fogja megigazítani a pogányokat, eleve hirdette Ábrahámnak, hogy: Te benned fognak megáldatni minden népek.

Ekként a hitbõl valók áldatnak meg a hívõ Ábrahámmal.

10 Mert a kik törvény cselekedeteibõl vannak, átok alatt vannak; minthogy meg van írva: Átkozott minden, a ki meg nem marad mindazokban, a mik megirattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje.

11 Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten elõtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitbõl él.

12 A törvény pedig nincs hitbõl, hanem a mely ember cselekeszi azokat, élni fog azok által.

13 Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, a ki fán függ:

14 Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által.

15 Atyámfiai! ember szerint szólok. Lám az embernek megerõsített testámentomát senki erõtelenné nem teszi, sem ahhoz hozzá nem ád.

16 Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az õ magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyrõl. És a te magodnak, a ki a Krisztus.

17 Ezt mondom pedig, hogy a kötést, melyet Isten elõször megerõsített a Krisztusra nézve, a négyszázharmincz esztendõ multán keletkezett törvény nem teszi erõtelenné, hogy megsemmisítse az ígéretet.

18 Mert ha törvénybõl [van] az örökség, akkor többé nem ígéretbõl; Ábrahámnak pedig ígéret által ajándékozta azt az Isten.

19 Micsoda tehát a törvény? A bûnök okáért adatott, a míg eljõ a Mag, a kinek tétetett az ígéret; rendeltetvén angyalok által, közbenjáró kezében.

20 A közbenjáró pedig nem egyé, Isten ellenben egy.

21 A törvény tehát az Isten ígéretei ellen van-é? Távol legyen! Mert ha olyan törvény adatott volna, a mely képes megeleveníteni, valóban a törvénybõl volna az igazság.

22 De az Írás mindent bûn alá rekesztett, hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitbõl adassék a hívõknek.

23 Minekelõtte pedig eljött a hit, törvény alatt õriztettünk, egybezárva az eljövendõ hit kinyilatkoztatásáig.

24 Ekként a törvény Krisztusra vezérlõ mesterünkké lett, hogy hitbõl igazuljunk meg.

25 De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlõ mester alatt.

26 Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.

27 Mert a kik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel.

28 Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nõ; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.

29 Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.

A galaták is a hit hallásából kapták a Lelket

Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt úgy írtuk le Jézus Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg!

Csak azt szeretném megtudni tőletek: a törvény cselekvése alapján kaptátok-e a Lelket, vagy az ige meghallásából származó hit alapján?

Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben akarjátok befejezni?

Hiába tapasztaltatok ilyen nagy dolgokat? Ha így volna, valóban hiába.

Tehát az, aki a Lelket adja nektek, és hatalmas erőkkel munkálkodik közöttetek, vajon a törvény cselekedetei, vagy a hit igéjének hallása által teszi-e ezt?

Ábrahám a hit példája

Így van megírva: "Ábrahám hitt az Istennek, és Isten őt azért igaznak fogadta el."

Értsétek meg tehát, hogy akik hitből valók, azok Ábrahám fiai.

Mivel pedig előre látta az Írás, hogy az Isten a pogányokat hit által igazítja meg, előre hirdette ezt az evangéliumot Ábrahámnak: "Általad nyer áldást a föld minden népe."

Eszerint a hitből élők nyernek áldást a hívő Ábrahámmal.

10 Mert a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak, amint meg van írva: "Átkozott mindenki, aki nem marad meg abban, amiről meg van írva a törvény könyvében, hogy azt kell cselekedni."

11 Az pedig, hogy törvény által senki sem igazul meg az Isten előtt, világos, mert "az igaz ember hitből fog élni".

12 A törvény pedig nem hitből van, hanem "aki cselekszi, az fog élni általa".

13 Krisztus megváltott minket a törvény átkától, úgy, hogy átokká lett értünk - mert meg van írva: "Átkozott, aki fán függ" -,

14 azért, hogy Ábrahám áldása Jézus Krisztusban a pogányoké legyen, és hogy a Lélek ígéretét hit által megkapjuk.

15 Testvéreim, emberi módon szólok: a megerősített végrendeletet, még ha emberé is, senki sem teheti érvénytelenné, vagy nem toldhatja meg.

16 Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak, és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: "és az ő utódainak", mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: "és a te utódodnak", aki a Krisztus.

17 Ezt pedig így értem: azt a szövetséget, amelyet korábban megerősített az Isten, a négyszázharminc esztendő múlva keletkezett törvény nem teszi érvénytelenné, vagyis ez nem törli el az ígéretet.

18 Mert ha a törvény alapján van az örökség, akkor már nem az ígéret alapján volna; Ábrahámnak viszont ígéret által ajándékozta azt az Isten.

A törvény nevelőnk Krisztusig

19 Mi tehát a törvény? A bűnök miatt adatott, amíg eljön az utód, akinek az ígéret szól. A törvényt angyalok közölték közbenjáró által.

20 Közbenjáróra nincs szükség, ahol nincs két fél. Isten pedig egy.

21 A törvény tehát az ígéretek ellen van? Semmiképpen sem! Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes életet adni, valóban a törvény alapján volna a megigazulás.

22 De az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusba vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek.

23 Mielőtt pedig eljött a hit, a törvény őrzött bennünket, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig.

24 Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg.

25 De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve.

26 Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.

27 Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra.

28 Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.

29 Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök.