Jób 7
Hungarian Károli
7 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az õ napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az õ bérét:
3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással [reggeli] szürkületig.
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bõröm összehúzódik és meggennyed.
6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélõnél, és most reménység nélkül tünnek el.
7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám [veted] szemed, de már nem vagyok!
9 A felhõ eltünik és elmegy, így a ki leszáll a [sír]ba, nem jõ fel [többé].
10 Nem tér vissza többé az õ hajlékába, és az õ helye nem ismeri õt többé.
11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserûségében.
12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy õrt állítasz ellenem?
13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tõlem, mert nyomorúság az én életem.
17 Micsoda az ember, hogy õt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18 Meglátogatod õt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod õt.
19 Míglen nem fordítod el tõlem szemedet, nem távozol csak addig is tõlem, a míg nyálamat lenyelem?
20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek õrizõje? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bûnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
Jób 7
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
7 „Szüntelen küszködés,
verejtékes munka az ember élete a földön,
s napjai, mint a napszámos napjai!
2 Vágyik a pihenésre,
mint rabszolga hűs árnyékba a tűző nap elől,
várja a nap végét,
mint béres a fizetését.
3 De nekem szenvedések hónapjai jutottak,
nyomorúságos éjszakák sora lett a fizetségem.
4 Ha lefekszem, azt kérdem:
»Mikor lesz már reggel?«
Lassan múlik az éjjel,
és nyugtalan forgolódom hajnalig.
5 Testemet por és férgek lepik,
bőröm megszáradt, és sebek borítják.
6 Napjaim sebesebben futnak, mint a vetélő[a],
életem reménytelen vége közeleg.
7 Istenem, tekints rám, életem csak eltűnő lehelet,
szemem nem lát több örömöt soha.
8 Ha elmentem, nem láthatsz megint,
hiába keresel, nem leszek sehol.
9 Ahogy a felhő eltűnik, s már nincs sehol,
úgy az is, aki leszállt a holtak közé,
nem jöhet vissza onnan.
10 Nem térhet vissza otthonába,
házát sem látja viszont soha.
11 Hát nem türtőztetem magam,
elpanaszolom minden szenvedésem,
kiöntöm lelkem keserűségét!
12 Tenger vagyok én, vagy tengeri szörny,[b]
hogy szüntelen szemmel tartasz, Istenem?
13 Ha arra gondolok: majd álmomban megnyugszom,
s ágyamból reggel pihenten kelek,
14 Isten akkor is álmokkal rémít,
látomásokkal rettent engem.
15 Jobb, ha megfojtasz!
Lelkem inkább a halált kívánja,
mint e szenvedést.
16 Utálom az életem, úgysem élhetek örökké,
hagyj magamra engem!
Mit sem ér az életem!
17 Istenem, micsoda az ember, hogy törődsz vele?
Miért fontos neked?
18 Miért látogatod meg reggelente,
miért vizsgálod minden pillanatban?
19 Miért nem veszed le rólam tekinteted?
Egy pillanatra sem hagysz magamra?
20 Mit vétettem ellened, Istenem,
ki minden embert szemmel tartasz?
Miért lettem figyelmed céltáblája?
Hiszen magamnak is terhére vagyok!
21 Miért nem bocsátod meg vétkemet?
Miért nem nézed el bűneimet?
Hiszen hamarosan a porba fekszem,
s majd hiába keresnél, nem leszek!”
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center