Add parallel Print Page Options

A hátramaradt területek fölosztása

18 Miután Izráel népe meghódította Kánaán földjét, az egész közösség összegyűlt Silóban[a], és ott állították föl a Találkozás Sátorát.

Ebben az időben Izráel hét törzse még nem kapta meg a maga birtokát.

Józsué így biztatta őket: „Meddig akarjátok még halogatni, hogy birtokba vegyétek örökségeteket, amelyet az Örökkévaló, őseitek Istene nektek adott? Válasszatok magatok közül minden törzsből három-három férfit, hogy elküldjem őket a megmaradt területekre. Ők majd bejárják és összeírják azokat a területeket, amelyeket még senkinek sem osztottunk ki, és visszatérnek hozzám. Azután majd feljegyzéseik szerint felosztják a gazdátlan területeket hét részre.

Júda törzse maradjon a maga területén, délen. József törzsei, Manassé és Efraim is maradjon a maga területén, északon. Őket ez nem érinti.

Miután a szabad területeket 7 részre osztották, és ezt elém hozták, majd én kisorsolom Istenünk, az Örökkévaló előtt, hogy ki melyiket kapja meg közületek.

A Lévi törzsébe tartozók nem kapnak saját földbirtokot. Az ő örökségük az a kiváltság, hogy az Örökkévalót szolgálják, mint papok. Gád és Rúben törzsének, valamint Manassé törzse egyik felének már Mózes, az Örökkévaló szolgája adott örökséget a Jordán keleti oldalán.”

Józsué tehát kiküldte azokat a férfiakat. Ezt bízta rájuk: „Menjetek, és írjátok össze a még ki nem osztott területeket, majd jöjjetek vissza hozzám! Azután majd itt, Silóban, az Örökkévaló előtt kisorsolom mindegyik törzsnek a maga örökségét.” Azok be is járták Kánaán földjének azokat a részeit, amelyeket Józsué még nem osztott ki Izráelnek. Följegyeztek minden fontosat, és összeírták a városokat is. Azután fölosztották a fölmért területet 7 részre. Végül visszatértek a silói táborba, Józsuéhoz, 10 aki az Örökkévaló előtt elvégzett sorsolással kijelölte, hogy melyik törzs melyik területet kapja. Így kapta meg Izráelnek ez a 7 törzse is örökségül a maga birtokát.

Benjámin törzsi területe

11 Az elsőnek kijelölt birtokterület a sorshúzás szerint Benjámin törzsének jutott. Az a terület lett az övék, amelyet egyik oldalon Júda, a másikon pedig József törzseinek területe határolt. 12 Ennek az északi határa a Jordántól indul Jerikótól északra, és halad nyugat felé a dombvidéken keresztül Bét-Áven pusztáját érintve 13 Lúz, vagyis Bétel felé, amelyet délről megkerül. Majd tovább megy Atrót-Addár felé, amely alsó Bét-Horontól délre, a hegyen fekszik.

14 A határ annál a hegynél, amely az alsó Bét-Horonnal szemben emelkedik, dél felé fordul, és ez már Benjámin nyugati határa, amely egészen a Júda törzséhez tartozó Kirját-Baalig, vagyis Kirját-Jeárimig tart.

15 A déli határ innen nyugatra halad, a Mé-Nafótah forráshoz, 16 majd annak a hegynek a lábához ér, amely a Ben-Hinnóm völgy végében áll, a refáiak völgyétől északra. Tovább halad a határ a Ben-Hinnóm völgyben lefelé, és dél felől elkerüli a Jebúsziak városát (Jeruzsálemet). Azután a Rogél-forráshoz ér, 17 és ott észak felé kanyarodik, Én-Semes, majd Gelíót felé, amely az Adummím-hágóval szemben fekszik. Ezután a Rúben fiáról, Bóhanról elnevezett kőhöz ér. 18 Tovább halad a domb oldalán, Bét-Arábától északra, majd leereszkedik a Jordán völgyébe. 19 Majd a domb oldalán húzódik, Bét-Hoglától északra, addig a pontig, ahol a Jordán a Holt-tengerbe torkollik. Ez tehát Benjámin déli határa.

20 Benjámin keleti határa a Jordán.

Ezt a területet kapta Benjámin törzse. Ezen belül minden nemzetség megkapta a maga birtokát örökségül.

21 A következő városok kerültek Benjámin törzsének birtokába, nemzetségeik szerint: Jerikó, Bét-Hoglá, Émek-Kecíc, 22 Bét-Arábá, Cemáraim, Bétel, 23 Avvim, Párá, Ofrá, 24 Kefár-Ammóná, Ofní és Geba. Ez összesen 12 város, a hozzájuk tartozó falvakkal együtt.

25 Ezek a városok is Benjámin örökségéhez tartoztak: Gibeon, Ráma, Beérót, 26 Micpe, Kefírá, Mócá, 27 Rekem, Jirpeél, Taralá, 28 Célá, Elef és Jebúsz, vagyis Jeruzsálem, valamint Gibat és Kirját-Jeárim. Ez összesen 14 város, a hozzájuk tartozó falvakkal együtt.

Tehát ez Benjámin törzsének területe, nemzetségeik szerint.

Footnotes

  1. Józsué 18:1 Siló Efraim területén fekvő város, Jeruzsálemtől 32 km-re északra. Ettől kezdve sokáig itt állt a Szent Sátor.