Jelenések 12
Hungarian New Translation
A napba öltözött asszony
12 Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona;
2 várandós volt, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozott.
3 Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét diadém;
4 farka magával sodorta az ég csillagainak egyharmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor szül, felfalja a gyermekét.
5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,
6 az asszony pedig elmenekült a pusztába, ahol Istentől előkészített helye volt, hogy ott táplálják ezerkétszázhatvan napig.
A sárkány levettetése a mennyből
7 Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt,
8 de nem tudott felülkerekedni; és azért többé nem volt maradása a mennyben.
9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.
10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: "Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.
11 Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig.
12 Ezért vigadjatok egek, és akik bennük lakoztok: jaj a földnek és a tengernek, mert leszállt hozzátok az ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy kevés ideje van".
A sárkány harca a földön
13 Amikor látta a sárkány, hogy levettetett a földre, üldözőbe vette az asszonyt, aki a fiúgyermeket szülte;
14 de az asszonynak a nagy sas két szárnya adatott, hogy a pusztába repüljön az ő helyére, hogy ott tápláltassék ideig, időkig és idő feléig a kígyó elől elrejtve.
15 A kígyó pedig a szájából folyónyi vizet árasztott az asszony után, hogy elsodortassa az árral.
16 De segített a föld az asszonynak: megnyitotta a föld a száját, és elnyelte a folyót, amelyet a sárkány árasztott a szájából.
17 Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen, akik az asszony utódai közül valók, akik megtartják az Isten parancsait, akiknél megvan a Jézus bizonyságtétele,
18 és odaállt a tenger fövenyére.
Jelenések 12
Hungarian Károli
12 És láttaték nagy jel az égben: egy asszony, a ki a napba vala felöltözve, és lábai alatt vala a hold, és az õ fejében tizenkét csillagból korona;
2 A ki terhes vala, és akarván szûlni, kiált vala, és kínlódik vala a szûlésben.
3 Láttaték más jel is az égben, és ímé [vala] egy nagy veres sárkány, a kinek hét feje vala és tíz szarva, és az õ fejeiben hét korona;
4 És a farka utána vonszá az ég csillagainak harmadrészét, és a földre veté azokat; és álla az a sárkány a szûlõ asszony elé, hogy mikor szûl, annak fiát megegye.
5 És szûle fiú-magzatot, a ki vasvesszõvel legeltet minden nemzetet; és ragadtaték annak fia Istenhez és az õ királyiszékéhez.
6 Az asszony pedig elfuta a pusztába, hol Istentõl készített helye van, hogy ott táplálják õt ezer kétszáz hatvan napig.
7 És lõn az égben viaskodás: Mihály és az õ angyalai viaskodnak vala a sárkánynyal; és a sárkány is viaskodik vala és az õ angyalai;
8 De nem vehetének diadalmat, és az õ helyök sem találtaték többé a mennyben.
9 És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az õ angyalai [is] õ vele levettetének.
10 És hallék nagy szózatot az égben, a mely ezt mondja vala: Most lett meg az idvesség és az erõ, és a mi Istenünknek országa, és az õ Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja vala õket éjjel és nappal a mi Istenünk elõtt.
11 És õk legyõzték azt a Bárány véréért, és az õ bizonyságtételöknek beszédéért; és az õ életöket nem kímélték mind halálig.
12 Annakokáért örüljetek egek és a kik lakoztok azokban. Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint a ki tudja, hogy kevés ideje van.
13 Mikor azért látta a sárkány, hogy õ levettetett a földre, kergetni kezdé az asszonyt, a ki a fiút szûlte.
14 De adaték az asszonynak két nagy sasszárny, hogy a kígyó elõl elrepüljön a pusztába az õ helyére, hogy tápláltassék ott ideig, idõkig, és az idõnek feléig.
15 És bocsáta a kígyó az õ szájából az asszony után vizet, mint egy folyó vizet, hogy azt a folyóvízzel elragadtassa.
16 De segítségül lõn a föld az asszonynak, és megnyitá a föld az õ száját, és elnyelé a folyóvizet, a melyet a sárkány az õ szájából bocsátott.
17 Megharagvék azért a sárkány az asszonyra, és elméne, hogy hadakozzék egyebekkel az õ magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megõrzõivel, és a kiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele;
18 És álla a tengernek fövenyére.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society