Add parallel Print Page Options

Öröm a mennyben Babilon bukásán

19 Ezek után hallottam, mintha nagy sokaság hatalmas hangon szólna a mennyben: "Halleluja, az üdvösség, a dicsőség és a hatalom a mi Istenünké,

mert igazak és igazságosak az ő ítéletei, mert elítélte a nagy paráznát, aki paráznaságával megrontotta a földet, mert számon kérte kezéből szolgái vérét".

Még egyszer mondták: "Halleluja, felszáll a füstje is örökkön-örökké!"

Ekkor leborult a huszonnégy vén és a négy élőlény, imádták Istent, aki a trónuson ül, és így szóltak: "Ámen! Halleluja!"

És megszólalt egy hang a trónus felől: "Dicsérjétek Istenünket, ti szolgái mindnyájan, akik félitek őt, kicsinyek és nagyok".

A Bárány menyegzője

És hallottam valami nagy sokaság hangját, mely mintha nagy vizek zúgása és erős mennydörgés hangja volna: "Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható!

Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya,

és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba. Ez a gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti".

Így szólt hozzám: "Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára!" Ezt is mondta nekem: "Ezek az Isten igaz igéi".

10 És leborultam a lába elé, hogy imádjam őt, de így szólt hozzám: "Vigyázz, ne tedd: szolgatársad vagyok, és testvéreidé is, akikben megvan a Jézus bizonyságtétele. Az Istent imádd, mert a Jézusról való bizonyságtétel a prófétaság lelke".

Krisztus megjelenése

11 És láttam a megnyílt eget: íme, egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol,

12 szeme tűz lángja, és fején sokágú korona és ráírva egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül;

13 és vérbe mártott ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: az Isten Igéje.

14 A mennyei seregek követték őt fehér lovakon, tiszta fehér gyolcsba öltözve.

15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

16 Ruhájára és derekára az a név van írva: Királyoknak Királya és uraknak Ura.

A két vadállat és a hamis próféta vége

17 És láttam, hogy egy angyal áll a napban, aki hatalmas hangon kiáltott minden madárhoz, amely az ég közepén repül: "Jöjjetek, gyülekezzetek össze az Isten nagy vacsorájára,

18 hogy királyok, vezérek és hatalmasok húsát egyétek, lovak húsát és a rajta ülőkét, minden szabad ember és rabszolga húsát, kicsinyekét és nagyokét".

19 És láttam, hogy a fenevad meg a föld királyai és seregeik gyülekeznek, hogy harcra keljenek a lovon ülő és serege ellen,

20 de foglyul esett a fenevad és vele együtt a hamis próféta, aki a csodákat tette az ő nevében, amelyekkel megtévesztette azokat, akik a fenevad bélyegét magukra vették, és imádták az ő képmását: élve vettetett mind a kettő a kénnel égő tűz tavába.

21 A többiek pedig megölettek a lovon ülő kardjával, amely a szájából jött ki, és a madarak mind jóllaktak az ő húsukból.