Add parallel Print Page Options

A kitartó imádkozásról

18 Jézus példázatot mondott a tanítványainak, amellyel arra tanította őket, hogy kitartóan imádkozzanak, és ne fáradjanak bele[a] soha. „Volt egyszer egy bíró egy városban, aki Istent nem tisztelte, és nem becsülte az embereket sem. Élt abban a városban egy özvegyasszony, aki folyton a bíró nyakára járt, és szüntelen arra kérte: »Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben, és védj meg tőle!« A bíró egy ideig nem akart rajta segíteni, de végül ezt gondolta: »Istent nem tisztelem, és nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam az emberek. De ez az özvegyasszony már terhemre van, mert folyton a nyakamra jár. Nem bánom, igazságot szolgáltatok neki, és megvédem, hogy ne zaklasson tovább.«”

Az Úr így folytatta: „Figyeljétek, mit mondott ez az igazságtalan bíró! Mit gondoltok, ha még ő is igazságot szolgáltat, akkor Isten mennyivel inkább! Ő bizonyosan megvédi választottait, és igazságot szolgáltat azoknak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá. Nem fogja feleslegesen várakoztatni őket! Mondom nektek, bizony hamar igazságot szolgáltat választottainak!

De amikor az Emberfia visszajön, vajon talál-e olyanokat a földön, akik igazán bíznak benne és hűségesen várják?”

Kit fogad el Isten?

Voltak ott olyan elbizakodottak, akik saját magukat igazságosaknak tartották, a többieket pedig lenézték. Ezeknek mondta Jézus a következő példázatot: 10 „Két ember felment a Templomba imádkozni: egy farizeus, meg egy vámszedő. 11 A farizeus megállt, és így imádkozott magában: »Istenem, hálát adok neked, hogy én nem vagyok olyan rossz, mint mások. Nem vagyok sem tolvaj, sem csaló, sem házasságtörő. Nem vagyok olyan, mint például ott az a vámszedő. 12 Hetente kétszer böjtölök, és minden keresetemből megadom a tizedet.«

13 A vámszedő, aki távolabb állt, még a tekintetét se merte az égre emelni. Bűnbánatában a mellét verte, és így imádkozott: »Istenem, könyörülj meg rajtam, nyomorult bűnösön!« 14 Mondom nektek, hogy azt a vámszedőt Isten elfogadta, és kérésére megbocsátotta a bűneit. De a farizeust és annak az imádságát elutasította! Miért? Mert aki felemeli magát, azt megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felemelik!”

Ki léphet be Isten Királyságába?(A)

15 Az emberek még kisgyermekeiket is odavitték Jézushoz, hogy érintse meg őket. Amikor látták ezt a tanítványok, rájuk szóltak, és el akarták őket zavarni. 16 De Jézus magához hívta a gyermekeket, és ezt mondta a tanítványainak: „Ne zavarjátok el őket! Engedjétek a gyermekeket hozzám jönni! Hiszen Isten Királysága olyanoké, akik hozzájuk hasonlítanak! 17 Igazán mondom nektek: ha valaki nem úgy fogadja Isten Királyságát, mint ahogy a gyermekek, nem is fog bemenni oda!”

A gazdagok nehezen mennek be Isten Királyságába(B)

18 Jézust megkérdezte egy vallási vezető: „Jó Mester, mit tegyek, hogy örök életet kapjak?”

19 Jézus így felelt: „Miért nevezel engem jónak? Egyedül csak Isten jó! 20 Ismered a Törvény parancsait: »Ne kövess el házasságtörést! Ne gyilkolj! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Tiszteld apádat és anyádat!«”[b]

21 A férfi ezt válaszolta: „Ezeket gyermekkorom óta mind megtartottam.”

22 Jézus ekkor így folytatta: „Egy valami még hiányzik belőled: add el minden vagyonodat, és amit érte kapsz, oszd szét a szegények között! Akkor majd a Mennyben lesznek a kincseid! Azután gyere, és kövess engem!” 23 A férfi, amikor ezt hallotta, igen elszomorodott, mert nagyon gazdag volt.

24 Jézus látta, hogy elszomorodott, és ezt mondta: „Milyen nehezen mennek be a gazdagok Isten Királyságába! 25 Könnyebb a tevének egy tű fokán átbújni, mint a gazdag embernek Isten Királyságába bemenni.”

Ki kaphat örök életet?

26 Akik ezt hallották, megkérdezték tőle: „Akkor egyáltalán ki kaphat örök életet?”

27 Jézus így felelt: „Az embereknek ez lehetetlen, de Istennek lehetséges.”

28 Ekkor Péter ezt mondta: „Látod, mi mindenünket hátrahagytuk, és követtünk téged!”

29 Jézus így válaszolt: „Igazán mondom nektek: akik elhagyták otthonukat, feleségüket, testvéreiket, szüleiket vagy gyermekeiket Isten Királyságáért, 30 azok mindannyian a többszörösét kapják vissza még ebben a világban, a következő korszakban pedig örök életet nyernek.”

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását(C)

31 Azután Jézus félrehívta tizenkét tanítványát, és ezt mondta nekik: „Figyeljetek rám! Most felmegyünk Jeruzsálembe, és ott minden be fog teljesedni, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. 32 Az Emberfiát kiszolgáltatják a többi nemzeteknek. Kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, 33 megverik, s végül megölik, három nappal később azonban fel fog támadni.” 34 A tanítványok azonban nem értették, hogy miről beszél, mert az el volt rejtve előlük.

Láss! A hited meggyógyított téged(D)

35 Jézus Jerikó felé közeledett. Az út szélén egy vak koldus ült, és kéregetett. 36 Amikor hallotta, hogy sokan mennek el mellette, kérdezősködött, hogy mi történik. 37 Mondták neki, hogy a názáreti Jézus megy arra.

38 Ekkor a vak felkiáltott: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!”

39 Akik éppen mellette mentek el, rászóltak, hogy maradjon csendben. De ő csak még jobban kiabált: „Dávid Fia! Könyörülj rajtam!”

40 Jézus megállt, és szólt, hogy vezessék hozzá a vakot, majd megkérdezte tőle: 41 „Mit kívánsz? Mit tegyek veled?”

Ő így válaszolt: „Uram, szeretnék újra látni!”

42 Jézus ezt mondta neki: „Láss! A hited megmentett téged.”

43 Ő pedig azonnal visszanyerte a látását, dicsőítette Istent, és követte Jézust. Ezt látva, az egész nép dicsérte Istent.

Footnotes

  1. Lukács 18:1 ne fáradjanak bele Ez a kifejezés még azt is jelenti: „ne hanyagolják el az imádkozást, ne hagyják ki a lehetőségeket, ne csüggedjenek el, ne adják fel”.
  2. Lukács 18:20 Idézet: 2Móz 20:12–16; 5Móz 5:16–20.

18  Monda pedig nékik példázatot is arról, hogy mindig imádkozni kell, és meg nem restülni;

Mondván: Volt egy bíró egy városban, a ki Istent nem félt és embert nem becsült.

Volt pedig abban a városban egy özvegyasszony, és elméne ahhoz, mondván: Állj bosszút értem az én ellenségemen.

Az pedig nem akará egy ideig; de azután monda õ magában: Jól lehet Istent nem félek és embert nem becsülök;

Mindazáltal mivelhogy nékem terhemre van ez az özvegyasszony, megszabadítom õt, hogy szüntelen reám járván, ne gyötörjön engem.

Monda pedig az Úr: Halljátok, mit mond e hamis bíró!

Hát az Isten nem áll-é bosszút az õ választottaiért, kik õ hozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútûrõ is irántuk?

Mondom néktek, hogy bosszút áll értök hamar. Mindazáltal az embernek Fia mikor eljõ, avagy talál-é hitet e földön?

Némelyeknek pedig, kik elbizakodtak magukban, hogy õk igazak, és a többieket semmibe sem vették, ezt a példázatot is mondá:

10 Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik vámszedõ.

11 A farizeus megállván, ily módon imádkozék magában: Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedõ is.

12 Bõjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenbõl, a mit szerzek.

13 A vámszedõ pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem bûnösnek!

14 Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az õ házához, inkább hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és a ki megalázza magát, felmagasztaltatik.

15 Vivének pedig hozzá kis gyermekeket is, hogy illesse azokat; mikor pedig a tanítványok ezt látták, megdorgálák azokat.

16 De Jézus magához híván õket, monda: Engedjétek, hogy a kis gyermekek én hozzám jõjjenek, és ne tiltsátok el õket; mert ilyeneké az Istennek országa.

17 Bizony mondom néktek: A ki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképen nem megy be abba.

18 És megkérdé õt egy fõember, mondván: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örökéletet elnyerhessem?

19 Monda pedig néki Jézus: Miért mondasz engem jónak? Nincs senki jó, csak egy, az Isten.

20 A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodjál; ne ölj; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy; tiszteld atyádat és anyádat.

21 Az pedig monda: Mindezeket ifjúságomtól fogva megtartottam.

22 Jézus ezeket hallván, monda néki: Még egy fogyatkozás van benned: Add el mindenedet, a mid van, és oszd el a szegényeknek, és kincsed lesz mennyországban; és jer, kövess engem.

23 Az pedig ezeket hallván, igen megszomorodék; mert igen gazdag vala.

24 És mikor látta Jézus, hogy az igen megszomorodék, monda: Mily nehezen mennek be az Isten országába, a kiknek gazdagságuk van!

25 Mert könnyebb a tevének a tû fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.

26 A kik pedig ezt hallották, mondának: Ki idvezülhet tehát?

27 Õ pedig monda: A mi embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennél.

28 És monda Péter: Ímé mi mindent elhagytunk, és követtünk téged!

29 Õ pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy senki sincs, a ki elhagyta házát, vagy szüleit, vagy testvéreit, vagy feleségét, vagy gyermekeit az Isten országáért,

30 A ki sokszorta többet ne kapna ebben az idõben, a jövendõ világon pedig örök életet.

31 És maga mellé vévén a tizenkettõt, monda nékik: Ímé felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik minden az embernek Fián, a mit a próféták megírtak.

32 Mert a pogányok kezébe adatik, és megcsúfoltatik, és meggyaláztatik, és megköpdöstetik;

33 És megostorozván, megölik õt; és harmadnapon feltámad.

34 Õk pedig ezekbõl semmit nem értének; és a beszéd õ elõlük el vala rejtve, és nem fogták fel a mondottakat.

35 Lõn pedig, mikor Jerikhóhoz közeledett, egy vak ül vala az út mellett koldulván.

36 És mikor hallotta a mellette elmenõ sokaságot, tudakozódék, mi dolog az?

37 Megmondák pedig néki, hogy a Názáretbeli Jézus megy el arra.

38 És kiálta, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!

39 A kik pedig elõl mentek, dorgálák õt, hogy hallgasson; de õ annál inkább kiálta: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!

40 És Jézus megállván, parancsolá, hogy vigyék azt hozzá; és mikor közel ért, megkérdé õt,

41 Mondván: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? Az pedig monda: Uram, hogy az én szemem világa megjõjjön.

42 És Jézus monda néki: Láss, a te hited téged megtartott.

43 És azonnal megjöve annak szeme világa, és követé õt, dicsõítvén az Istent az egész sokaság pedig [ezt] látván, dicsõséget ada az Istennek.